Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Benkő László: Még egyszer az irodalmi nyelvről 449
Még egyszer az irodalmi nyelvről BENKŐ LoRÁNDnak az irodalmi nyelv kérdéseivel foglalkozó, a hazai és külföldi szakirodalmat sokoldalúan felhasználó tanulmánya után úgy látszott, megnyugtató megoldást nyert egy sokat vitatott, több tudományágat érintő kérdéscsoport: az irodalmi nyelv mibenlétének, sajátságainak, szerkezetének, fejlődési törvényszerűségeinek problematikája (A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. 1960). E tanulmány nélkül valóban nem lehet az irodalmi nyelvvel kapcsolatos kérdésekhez nyúlni. De hogy mennyire sokrétűen szétágazó és bonyolult az irodalmi nyelv kérdésköre, azt megmutatják azok a további felbukkanások, amelyek Benkő említett tanulmánya óta láttak napvilágot. SZATHMÁRI ISTVÁN az irodalmi nyelv terminus értelmezéséhez szólva ad gondos áttekintést az újabb szakirodalomról, s egyúttal — korábbi, idevágó munkájának tanulságait is felhasználva — szűkebb körre szorítja az irodalmi nyelv teminológiai dilemmáját. BENKŐ idézett tanulmányára hivatkozással az „egységesülő" és „egységesült" irodalmi nyelv fogalmát vezeti be (NyK. LXVI, 425 — 8; részletesebben kifejtve Annales Univ. Scientiarum de R. E. VI. [1965] 37—42). Felfogásom szerint is szerencsés és előrevivő az „egységesülő" és „egységesült" megkülönböztető jelzők alkalmazása. SZATHMÁRI nem foglalkozik az irodalmi nyelv terminus egyéb kérdéseivel, de cikkének utolsó, zárójeles mondatában megjegyzi, hogy „az egységesülés, normává válás" „elkezdésének" és „befejezésének" kritériumai — nem utolsó sorban ezek idejének megállapítása az egyes nyelvek, történetesen a magyar esetében — még így is sok vitára adhatnak okot" (i. h.). Meglepő, hogy a kérdés eddigi vizsgálói főleg az egységesülő irodalmi nyelvre fordították figyelmüket, az irodalmi nyelv kialakulásának kérdésével foglalkoztak elsősorban, elhanyagolva a már egységesült irodalmi nyelvet, a „befejezés" kritériumait. Nyilván ilyen hiányérzet késztette ALOIS JEDLIÖKÁÍ, a prágai akadémiai Nyelvtudományi Intézet munkatársát, hogy a cseh irodalmi nyelv oldaláról nézve vizsgálja az irodalmi nyelv elméletét (Zur Prager Theorie der Schriftsprache. Travaux linguistiques de Prague 1. 1964. 47—58). A cseh irodalmi nyelv elméletének történeti áttekintésében a szerző mint a modern szemlélet kiindulási pontjára a Prágai Nyelvészeti Iskola 1932-ben kifejtett felfogására hivatkozik. (A cseh irodalmi nyelv kérdéseinek alaposabb tárgyalását 1. V. MATHESIITS, Cestina a obecny jazykozpyt. Praha 1947., B. HAVRÁNEK, Studie o spisovném jazyce. Praha 1963).. Ezen elmélet leglényegesebb vonása a funkcionális szempont hangsúlyozása, vagyis az irodalmi nyelvnek mint polifunkcionális képződménynek szemlélete, tehát olyan nyelvi 15 Nyelvtudományi Közlemények LXVIII/2
