Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Tompa József: Sajnovics nyelvhasonlításának legfurcsább népszerűsítője 437

444 TOMPA JÓZSEF el !] de aall feuggetlenseegeunk, segeet meeg ama Jeheova a' Madjarok' Éstene. Haat neekteuk mi bajotok ? hozzaank, feuleenk maar nem is tartatok. Leumendjen a' Nap, meg feul jeun, kimentek eükeink, agg apaaink, buidostak de eul is fodjtak ! haat van-ee meeg valaki keuzteutek, ki emberéül tudna szoollani?" — B) A másik híradás egy „öregszer", tekintélyes szerzetesről, Szabó Nazáriusról szól, aki Bulgáriába ment téríteni, s Konstantinápolyban „Szultáni Firmánt" nyert; eljutott Egyiptomba, innen Bagdadba, s ott a „Mogoli nagy követ elébe bocsájtatván" mint ,,Papász Madzsár, az az Magyar Pap" titkon-suttogva ilyen intelmet kapott a magyar voltát egyébként szintén leplező nagykövettől: ,,Tii elfajzott Madzsaar Szkikhaak [így, nyilván Szkithaak helyett] és Szakkoo Honosok annyira megalaaztaatok magatokat, hogy elfeleudteetek eredeteteuket, és kivetkeuztetteetek magatokat a' hajdanisaagbool ! 's a' t." Ezenkívül a cikk híréből megtudjuk, hogy ,,a nagy Mógur', vagy is Mogol"' birodalmában még mindig „találtatnak . . . feles magyarul beszéllők, kik igen jól tudják itt Magyar országban létünket"; ,,számok milliomokra megy". A kettős „dokumentum" leleplezése elég lassan, gyanúsító cikkek és ellenőrző utazások nyomán ment végbe. JERNEY JÁNOS — bár nem nyelvtörténeti, hanem elméleti és módszertani alapon — már 1829-ben mindkét hírről megállapította, hogy „nem egyéb mesénél"; de közben Jaksics újból keletre ment, meg is halt; majd Besse János ellenőrző utazása is negatív eredményt hozott. így a század második felében már TOLDY FERENC is kikelt Jaksics és Szabó ellen (részletesen 1. MARTiNKÓnál: 431, 443—4). — Minthogy azonban 1910-ben MÉSZÁROS GYULA még mindig érvelt e két tudósítással, GOMBOCZ ZOLTÁN újra hamisítványnak minősítette: „a régi magyar nyelvben teljesen járatlan tudákos ember koholmánya" — írta. Hivatkozott arra, hogy a benne szereplő függetlenség szó 1792 óta ismert nyelvújítási képzés, s hogy a tartalom Szamosközi István egykori hírének mása (NyK. XL, 347 kk.). ő Perecsenyi Nagyot gyanúsította leginkább; MARTINKÓ meg inkább a két utazót, mivel Nagy 1825-i hírének végén némi óvatos várakozó álláspont is megnyilvánul. a) Lássuk mindenekelőtt a tudósítás külső: történeti, illetőleg tartalmi mozzanatait. Az A) forrás különösen hangsúlyozza, hogy az újhazai magyarok csak összehabarják a nyelvet, férfias keménységük eltűnt, s elfeledkeztek kaukázusi őshazájukról és ott hagyott testvéreikről; a darabosabb, „emberül" szólás szintén ismeretlen már köztük. De a B) hír is arról szól, hogy elfajzottunk: kivetkőztünk ősi szokásainkból, megfeledkeztünk eredetünkről.Arról Perecsenyi Nagy Szakadárjában is szó esik, hogy az amazonoknak — hisz ezek is „magyarok" — „Két nap alatt nyelvét Szakadár értette, | Mert Efthonnyi módlag befzédjét ejtette | . . . | Az el-ragadásig fzivében megörül. | A' mint Juliánus Káma vize mellett, | A' hová Bélától néki menni kellett; | Vagy Illés; 's Schall Ádám a' mint örűlének, | Etilnél a' Magyar volt lakó helyének" (142). Julián barát személyére nyilván ma sem kell magyarázat, Illés utazására azonban ott is jegyzet utal:.„Éliás magyarfi, 1343 efztendő táján a' Magyarok őfsi honnyokban járt, es [ !] prédikált a' Szent Hitről; a' mint VI. Clemens Bullájából ki-tetfzik". RÉVAI MIKLÓS 1805-ben kiadásra elkészített magyar nyelvi és irodalmi kézikönyvébén még világosabb lesz ez az utalás: „Nyilván szóll VI. Kelemen Pápának, Janibeg Tatár Tsászárhoz, 1343 esztendőben íratott levele: hogy Magyar Ilyes (Elias de Hungária), Minorita Szerzetes, e' nemzet [ = a tatárság] közt az igaz hitet. . . terjesztette . . ; Ezt mi úgy veszszük, hogy ezen Tatárokkal, kikről a' levél szóll, a' Magyarságnak nagy