Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Gregor Ferenc: A magyar ló és szarvasmarha-tenyésztés nyelvi hatása a szlovákra 397
A MAGYAll LÓ- ÉS SZARVASMARHATENYÉSZTÉS NYELVI HATÁSA A SZLOVÁKRA 39g jóval több komponense van, semhogy egyszerűen magyar eredetűnek lehessen mondani.6 A közelmúltban ZOE HATJPTOVÁ e kérdést érintve kiemelte, hogy a szlovákba átkerült magyar pásztorterminológia anyaga egyáltalában nem látszik korai átvételnek. Hangsúlyozza, hogy az è típusú kifejezésekkel —az egy gazda kivételével, amelyre a szlovákból 1598-ból idéz adatot — csupán késó'n, a XVIII. és XIX. században találkozunk. De szerinte, és szerintünk is, nem ez a döntő, hanem az, hogy az állattenyésztés körébe tartozó magyar jövevényszavak általában sem hangtanilag, sem egyéb vonatkozásban nem mutatnak olyan jegyeket amelyek alapján XV. sz.-nál korábbi átvételeket tehetnénk fel.7 S ha megvizsgáljuk az azóta fölbukkant, a XVIII. századnál mindenesetre korábbi anyagot, akkor azt kell mondanunk, hogy HAITPTOVÁ-nak, ha nem is teljesen, de lényegében igaza van. 1. A feltehetőleg félnomád állattenyésztés már a honfoglalás előtt jelentős volt az Alföldön (vö. E. MOÓE: i. m., 66). A magyarok nomád pásztorkodása tehát nehézségek nélkül léphetett a szlávság állattartási formájának helyébe. S e nomád pásztorkodás folytatásaként a XI. —XII. sz.-ban még mindig az állattenyésztés az egész magyarság főfoglalkozása, az Alföldön pedig hosszú évszázadokon át az is marad. Itt ugyanis a földművelés a nehéz szállítási és értékesítési viszonyok miatt komoly nehézségekbe ütközött, míg a mozgékony ló és szarvasmarha számára sem az óriási tiszai ártér, sem a távolságok nem jelentettek akadályt. a) A magyar szarvasmarha-állomány a XIV. sz.-ig lényeges vonásaiban és tulajdonságaiban megegyezett az európaival, ugyanakkor szőrének színe feltehetőleg világos volt.8 Az állattartás módja azonban korántsem volt ugyanaz. A XIV. sz.-ban az Alföldön kezd elterjedni a ló és szarvasmarha extenzív tartása (vö. M. BELÉNYESI: i. m. 24), s az ún. szilaj állattartás virágzása a XVI. és XVIII. sz. közé esik.9 Ugyanakkor a Felvidéken, az ottani természeti és földrajzi viszonyok között, ennek pontos másáról aligha lehetett szó (1. M. BELÉNYESY: i. m. 37). Másrészt kétségtelen tény, hogy a szomszéd népekkel való érintkezés különböző formái ez idő tájt már kölcsönösen hatottak az állattenyésztésre is. Hiszen a tatárjárástól kezdve, a török háborúkon át a kuruc-labanc harcokig bőven volt ok, idő és mód a belső migrációra, a külső és belső telepítésekre, nem beszélve a katonáskodásról, a kereskedelemről, a fuvarozásról stb., ami mind-mind elősegítette a magyar és a szlovák nép keveredését. Az állattenyésztés terén megfigyelhetjük pl., hogy a magyar baromfajta korábbi jellegzetes világos színe mellett a XV. sz.-tól kezdve megjelenik a sötét szőrzet, ami arra mutat, hogy fajtaállományunkat felvidéki szarvasmarhafajtákkal kezdtük fölfrissíteni (vö. M. BELÉNYESY: i. m., 20). Erre olyan adatokból következtethetünk, mint pl. a kelet-szlovák cama ( = fekete) előfordulása Kállay Lökös Lőrinc feleségének testamentumában 1475-ben: ,,Vacca nomine Chibere charna, Vacca Langas, vacca Fekethe charna et alia 6 Vö. pl. CRÄNJÄLA, Rumunské vlivy v Karpateeh. Praha, 1938. 7 L. Z. HATJPTOVÁ, Vyznamové skupiny maáarskych slov pfejatych do slovenstiny. Slavia 28 (1959), 529. 8 Vö. M. BELÉNYESY, Viehzucht und Hirtenwesen in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert. Redigiert von L. FÖLDES, Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. Bp. 1961, 19, 29. 9 Érre 1. I. BALOGH, Formen der extensieven Viehhaltung auf den Puszten von Debrecen. Redigiert von L. FÖLDES, Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. Bp. 1961. 466.
