Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Károly Sándor: Megjegyzések „a jelentés kérdései”-hez 327

328 KÁROLY SÁNDOR szer működik, s így végeredményben gondolkodásunk is társadalmi meghatározottságú.2 A nyelv kettős funkciójának a felismerése régi. SAUSSURE óta nagyobb hangsúlyt kapott a nyelv jelrendszer volta, tehát elsó'dlegesen társadalmi szerepe. Ugyancsak SAUSSURE óta azonban hajlandók vagyunk megfeledkezni a másik funkcióról. Élesen veti fel azt a kérdést JI. 0. Pe3HHK0B „rioHHTHe H CJiOBO»" (Fogalom és szó) című könyvecskéjében. Szerinte.az a két tétel, hogy a nyelv csak jelrendszer, s hogy a nyelv a gondolat közvetlen valósága, ellentmond egymásnak. A szó is jel természetesen, de minden jeltől különböző, sui generis jel. H. H. >KHHKHH szerint a belső szubjektív nyelv mint a valóság tükröződése és a természetes, objektív nyelv kölcsönhatásából áll elő a gondolkodás, amely társadalmi és nem individuális jelenség. A nyelven kívüli egyéb jelrendszerek használata, például matematikai nyelv csak a nyelv közvetítésével válik lehetségessé (VJa. 1964/6: 37—8). ,,A tulajdonképpeni általánosítás, akár az absztrakció, a megismerés folyamatának két pólusán világosan megkülönböztethető formákban jelenik meg: a generalizáció és a voltaképpeni általánosítás — a fogalmi, a szóvali mint létének feltételével és formájával szükségképpen összefüggő általánosítás formájában. A generalizáció (első jelzőrendszerbeli) — a fiziológiailag, az ingerület irradiációja útján végbemenő általánosítás" (Sz. L. RUBINSTEIN i. m. 36). 2. A nyelv zárt rendszer. A nyelv nyitott rendszer. A nyelv rendszervoltának a hangsúlyozása és a belőle való következtetések levonása rendkívül fontos, a történeti nyelvészetben való alkalmazásának a megvalósítása pedig jóformán csak most kezdődik. Mégsem elégedhetünk meg a rendszerjelleg hangsúlyozásával. (Rendszeren természetesen részrendszerek rendszerét értjük.) Pontosabban meg kell határoznunk, miféle rendszer a nyelv. Anélkül, hogy részletes és szakszerű fejtegetésekbe bocsátkoznánk, csak futólag említjük meg, hogy a nyelv nem organikus rendszer (mint az élő test például, amely fejlődésének csíráját magában hordja és önmagától fejlődik), nem automatikus rendszer (mint a gép, amely egyetlen külső beavatkozásra műveletek sorát hajtja végre), nem autonóm rendszer (amely önmagán belül magyarázza magát), ós nem zárt rendszer (amelynek az elemei és működési törvényei egyszersmind adottak, változatlanok, hanem állandóan szegényednek és gazdagodnak). A nyelvben a rendszerszerűség folyton kiegészül rendszertelen mozzanatokkal, eltérésekkel, kivételekkel. A nyelv rendszeréből számtalan csavar hiányozhatik, mert a nyelvhez funkcionálás közben szorosan hozzátartozik a helyzet, a szituáció, ami a hiányt pótolja. A szituáció a legtágabban értelmezve a társadalmi csoport kultúráját jelenti, legszűkebben pedig egy-egy nyelvi jel közvetlen összefüggését és a beszélőtársak helyzetét. A nyelv mindig ebben a tágabb és szűkebb helyzetben tölti be funkcióját, azaz a nyelvhez mindig hozzá kell érteni és hozzá lehet érteni 2 „Az ember gondolkodása számára az objektív valóság nem csupán az érzékileg közvetlenül adott valóságból áll, hanem a társadalmilag kialakított ismeretrendszerből is, amely a szóban objektiválódik, és az egyén számára szintén objektív valóságként jelenik meg." (Sz. L. RUBINSTEIN, Gondolkodáslélektani vizsgálatok. 1960, 26.)