Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Antal László: A jelentés kérdései 279
312 ANTAL LÁSZLÓ melyikkel állunk szemben. Nos, pontosan ez a helyzet. A kontextus nem megszabja a homonimikus alak jelentését — hisz jelentése az aktuális környezet előtt is megvolt. A környezet csupán megmutatja, hogy melyik jellel állunk szemben. Paradox módon hangzik, de mégis így kell megfogalmaznunk: A homonimák esetében a kontextus mutatja meg, hogy a kontextustól független jelentések melyikével állunk szemben. Aki ezt nem fogadja el, az veszélyes útra téved. Annak ugyanis — akarva, nem akarva — csak egy lehetősége marad. Az ti., hogy a homonimákat önmagukban üres formáknak fogja fel, amelyek ily módon, előzetes jelentés hiányában, megmagyarázhatatlanul kerülnek bele a kontextusba, s akkor valamilyen misztikus módon átlényegülnek: „jelentés folyik beléjük" a kontextusból. Ez nyilván nem lehet így. Általában a homonimák esetében bizonyos mértékig különbséget kell tennünk a beszélő és a hallgató helyzete között. A beszélő számára egy homonima esetében sincs nagyobb jelentősége a kontextusnak, mint egyébként. Hisz a beszélő nyilván a jelentése alapján teszi be a homonimikus alakot a kontextusba — nem megfordítva. A hallgatónak már a környezet mutatja meg, hogy az általa ismert, s így a kontextust az ő esetében is megelőző jelentések közül melyikre van szüksége. Ám a környezet az ő számára is csak orientációt adott, nem „teremtette" a jelentést. VI. A különböző nyelvi elemek és a jelentés kapcsolata 1. Ebben a fejezetben röviden áttekintjük a fontosabb nyelvi elemek (fonéma, morféma, mondat) és a jelentés viszonyát. A fonéma és a jelentés kapcsolatának megítélésében sajátos helyzet alakult ki. Azt senki sem vonja komolyan kétségbe, hogy a fonémának nincs jelentése olyan formában, ahogyan a morfémának van. Ugyanakkor a modern fonológia, elsősorban a Trubetzkoy-iskola, szüntelenül hangoztatja a fonéma ún. jelentésmegkülönböztető szerepét. Van tehát egy bizonyos fokú felemásság az állásfoglalásokban. Ha tisztázni akarjuk ezt a kérdést-, akkor valójában azt kell eldöntenünk, hogy jel-e a fonéma avagy sem. Lehet-e a fonéma jel? A közelmúltban két szerző ismét amellett foglalt állást, hogy lehet.1 Az előzmények alapján nyilvánvaló, hogy a fonéma csak akkor lehetne jel, ha a fonéma esetében is ki tudnánk mutatni a jelviszony tagjait, tehát a jelet, a jelentést és a jel tárgyát. Nézzük e három közül a jelentést. Ha a fonémának lenne jelentése, akkor például a német nyelv k fonémájának lenne definiálható, konstans jelentése, amely világosan szembeállítaná a német nyelv minden más fonémájával. Ez viszont azt jelentené, hogy mindazok a német szavak, amelyekben a k fonéma megjelenik, a jelentésükben is szükségképpen tartalmaznak valami közösét. Ilyenformán a kalt, krank, Käse stb. szók jelentésében kellene egy egyező, azonos mozzanatnak lennie. Ennek azonban nyoma sincsen. Mindennek alapján leszögezhetjük: A fonémának nincs jelentése, sőt semmi köze a jelentéshez. Ha a fonémának lenne jelentése, akkor pl. a nyelvtanulás a világ leggyorsabb dolgát képezné. Csak azt kellene megjegyeznünk, hogy az egyes nyelvek 40—60 fonémájának mi a jelentése, s máris értenénk az illető nyelvet, hisz a morfémák jelentését egyszerűen megkapnánk az alkotó fonémák összeadásából. 1 S0RENSEN, H. S., The Phoneme and the Phoneme Variant: Lingua IX/1: 68 — 88. 1. — KOLMAB-KuLiiESCHiTZ, Ist das Phonem ein Zeichen?: Phonetica V/2: 65—75. 1.
