Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Antal László: A jelentés kérdései 279
290 ANTAL LÁSZLÓ Azt a szabályt, amely előírja a jelek használati módját, megszabja alkalmazásuk lehetőségót, jelentésnek nevezzük. Mielőtt tovább mennénk, meg kell jegyeznünk, hogy a jelviszony megvalósításához szükséges öt tényező (beszélő, hallgató, jel, jel tárgya és jelentés) közül három, nevezetesen a beszélő, a hallgató és a tárgy nem tartozik a nyelvhez. A beszélő, itt. hallgató használja a jelrendszert, de nem része a jelrendszernek. Ami a tárgyakat illeti, azokra vonatkoznak a jelek, de a tárgyak nem azonosak sem a jelekkel, sem a jelentésekkel. A nyelvhez csak a jel és a jelentés tartozik. A jelentés viszont nem része a nyelvi jelnek, hanem feltétele. Azt a felismerést, hogy a jelentés lényegében szabály, mégpedig a jel használati utasítása, MORRIS fogalmazta meg a legvilágosabban.1 Valóban, ha nem akarunk pszichologista vagy misztikus magyarázatokhoz fordulni, akkor ennél kell megállapodnunk. Ez a jelentés valóban funkcionális meghatározása. Nyilvánvaló, hogy ULLMANN jogtalanul tartja a saját definícióját funkcionálisnak. Egy definíció akkor funkcionális, ha annak alapján definiálja tárgyát, amire e tárgyat használjuk. Abból a meghatározásból viszont, hogy, a jelentés a név és az értelem viszonya, még nem következik, hogy mire jó, mire használható a jelentés. 2. Jelentós és jelölt tárgy megkülönböztetése alapvető fontosságú. Ez a két jelenség alapvetően más természetű. A jelentés nyelvi, a jelölt tárgy nyelven kívüli. Rengeteg zavart okozott e két „wesensfremd" jelenségnek az összekeverése. Deklarative ma már a legtöbb szerző különbséget tesz, főképp az úgynevezett lexikális jelentések esetében. Elvégre a kutya szót és a valóságos kutyát meglehetősen nehéz összekeverni. „Le mot chien ne mordre pas" — mondta egy szellemes szerző. Ám az ún. grammatikai jelentések esetében, ahol jelentós és denotatum különbsége nem ilyen banális, nos azok területén mindmáig nagy a zavar. ULLMANN-nak igaza van abban, hogy a terminológiai zűrzavar is sok félreértést okozott.2 Éppen ezért, mielőtt tovább mennénk, nézzük meg, hogy a fontosabb szerzők milyen terminusokat alkalmaztak: OGDEN: symbol, thought or référence, réfèrent3 GARDINER: sign, meaning, thing-meant4 MORRIS: sign, designatum, denotatum5 Mi a továbbiak folyamán a nevet, vagyis a hangsort j e l-nek, a jel használati szabályát jelentés-nek, a nyelven kívüli valóságot pedig, amire a jel vonatkozik, denotatum-nak fogjuk nevezni. 3. Felvetődik a kérdés, hogy századunk nyelvtudományának legnagyobb jelentőségű képviselője, BLOOMFIELD hogyan viszonyult a jelviszony fen tebb ismertetett hármasságához. Hallgassuk meg egy-két fontos megállapítá 1 ,,A sign has a semantical dimension in so far as there are semantical rules (whether formulated or not is irrelevant) which détermine its applicability to certain situations under certain conditions" (MORRIS, CH., Foundations of the Theory of Signs. International Encyelopedia of Unified Science. Volume I, Number 2, 1947, 24. 1.). 2 The Principles ... 69. 1. 3 OGDEN, C. K. and RICHARDS, I. A., The Meaning of Meaning. 1953, 11.1. 4 GARDINER, A. H., The Theory of Speech and Language. Oxford, 1932, 67, 29. 1. 6 MORRIS: i. m. 4 kk.
