Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fromm, Hans: Björn Collinder, Comparative Grammar of the Uralic Languages 174

180 ISMERTETÉSEK — SZEMLE A 'nominativus' elnevezés az ősuráli vonatkozásában nekem anakronisztikusnak látszik. Az állítmányi mondattag mineműségére gondolva — akárcsak E. LEWY teszi — nyilván nőalakról kell beszélnünk. Hogy a tárgy megjelölésére több uráli nyelvben a tőalak használatos, az persze arra vall: az accusativusnak az uráliban korlátozott volt a használata. COLLINDER azt vallja, hogy az accusativus a határozott tárgy eseté volt. Arra is gondolhatnánk, hogy használata — mint ma a permiben — a névmásokra és néhány élőlényt jelölő főnévre szorítkozott. i. Azt, hogy a genitivus és az accusativus kipusztult némely nyelvben, kevéssé megnyugtatóan — egyoldalú fonetikai érveléssel: az orrhang szóvégi bizonytalanságával — magyarázza a szerző. A genitivusnak a kérdését, amelyről újabban oly sokat vitatkoztak, nem tárgyalja részletesen. Az összefüggésekből azonban mintha az derülne ki, hogy nem fogadja el BUDENZ föltevését, amely szerint az *-n végződésű genitivus a *-na/-nä végződésű lokativusból keletkezett. Az *-n ragos instruktivusszal való azonossága mellett ő maga régebben (SSUF 1946/48, 13) már nyilatkozott, valamint amellett is, hogy ez az eset egy posszesszív értelmű melléknévből keletkezett (UTJÂ. 1940, 8, 49 kk.). Az uráli genitivus támogatására a 856. §-t úgy kellene kiegészíteni, hogy a zűrjén -en, illetőleg -en végű instrumentálisban formai szempontból a genitivus folytatását láthatjuk. A mordvin (863. §) genitivus matériáéhoz kellene sorolni még a cseremiszt (pl. pun 'fából való') és a rorosi lappot (javvan 'lisztes'; vö. K. BERGSLAND, Reros-lappisk grammatikk. 1946. 141. 1.). A főnév-, valamint az igeragozás morfológiájáról szóló fejezetek sokat nyertek volna avval, ha COLLINDER erélyesebben és rendszeresebben utánajárt volna a funkciók kérdésének. Többnyire csak egy-egy rövid megjegyzést fűz az ábécé szerint rendezett mcrfámákhoz. A morfológiai rendszer félépítése szempontjából nagyon is fontos funkcióknak a tekintetbe vétele még nem jelenti a nyelv jel- és funkciósíkjainak összekeverését. CoLLiNDERnak az analógiák és a kölcsönzések aggálytalan kihasználásától, valamint a legkésőbbi nyelvjárási formák henye genealogizálásától való tartózkodásában a kutatási módszereknek egy pozitív válfaja nyilvánul meg, ugyanakkor azonban elszigetelő és a funkciók problematikáját háttérbe szorító eljárásában nagy veszély is rejlik. Semmit sem hallunk például az akciófajokról, amelyek — úgy látszik — a legkorábbi rendszert alkották (vö. az iteratív akciónak -iv, -li jellel való jelölését a zürjénben), sem az időalakok rendszeréről, amely a keleti-tengeri finnben csak a germán nyelvek hatására fejlődött ki. Hogy a duális és a plurális az ősnyelvben teljes paradigmatikus rendszerré alakult volna, arról a szerző nem nyilatkozik. Adatai és következtetéseinek módja azonban azt sugalmazzák, hogy szerinte az egyes számhoz képest mindkettő csak csökevényesen volt meg. A 733. §-ban fontosnak találom azt az észrevételt, hogy a finn nyelvjárásokban (vö. ITKONEN: Vir. 1955, 161 kk.) megvannak a duális nyomai, mert ezzel megszűnik a lapp duális elszigetelt volta. A képzőknek betűrendbe szedett terjedelmes áttekintésével (773 — 853. §) most nem foglalkozom részletesen. Az eredeti azonosságokra, rokonságokra és fejleménvekre vonatkozólag V. TAULI dolgozott ki különféle elméleteket (FUF XXXII, 170 — 223). Az egybevetésből kitűnik, hogy COLLINDER hangsúlyozottan tartózkodik a végződések egyeztetésétől. így a többes szám *-j- jelét javarészt az uráli denominális *-j-vei szokás azonosítani (vö. finn nyelvjárási enoi 'az anya fivére'). COLLINDER ebbe nem bocsátkozik bele (774. §), és kijelenti, hogy a *-j- jel jelentése nem határozható meg világosan. Á 781. §-ban feltűnő, hogy a szerző elfogadja RAMSTEDT elméletét, amely szerint a középfok (?) *-mp- jele a -me-képzős denominatív igék folyamatos melléknévi igenevével függ össze, s nem veszi figyelembe RAViLÁt (FUF XXVII, 41 kk.), aki az első komponenset az *-m- deverbális névszóképzővel tekintette azonosnak (799. § kk.). Alább még néhány apróbb megjegyzést sorolok fel. 942. §. W. SCHLÄCHTER arról tájékoztatott, hogy noha Genetz a birtokos személyragozás egysz. accusativusában -m-et jegyzett föl a kólái lappban, ma már általában ' -n az accusativus ragja. 981., 987. §. Itt hasznos lett volna egy utalás a 992. §-ra, ahol a cseremisz egysz. 3. sz. preteritumjel eredete implicite közölve van: s < é. Egyébként ez nemcsak az e-tövekben, hanem a (cser.) a/ä-tövekben is megvan (vö. cser. kol§§' 'meghalt', md. kuloé 'ua.'). : 767 — 69. §. Az uráli mondat szerkezetevei kapcsolatos megjegyzések P. RAVILÁ-tól, a mondattani kérdések kiváló ismerőjétől erednek. Sajnálatos, hogy fejtegetései