Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Magdics Klára: l. Fónagy Iván alatt 97

112 FÓNAGY IVÁN—MAGDICS KLÁRA a szótárban (pl. érthetően -*• érthető; állítólag -> állít); (2) alakítsál belőle névszói, ill. megfelelő számú és személyű igei állítmányt (Érthető, . . .; [Azt] állítják, . . .); (3) Az egyszerű mondat állítmánya elé tedd ki a hogy kötőszót (Érthető, hogy megmondta. [Azt] állítják, hogy beteg.)." A szabály alkalmazonban ritkán vezetne kielégítő eredményre. Ez annyit jelent, hogy a bevezető jellegű modális határozó jelentése többnyire nem vezethető le a szó alapjelentéséből mondatbeli szerepének ismeretében. Ha nem is tudunk automatikusan módhatározóból minősítőt előállítani, az utóóbinak mondatbeli funkciója világos. Minden esetben modális kijelentést tartalmaz, mely az állítmányban foglalt kijelentést bevezeti, minősíti, azaz előre jelzi, hogyan vélekedik a beszélő erről a kijelentésről. A minősítő kategóriája szűkebb, mint a módosító szóé, mely a ,,Mai magyar nyelv rendszere" szerint (I, 260 és kk.) a kérdőszót (vajon -e), tagadószót (nem, se—se, úgyse), az igen-t, a felkiáltószót (de, be) is magában foglalja. Mint a módosító szók általában a minősítő is pragmatikus funkcióval bíró logikai terminus (,,logical term in a pragmatic capacity", vö. H. REICHENBACH, Elements of Symbolic Logic 336 és kk.). Egyébként, úgy hisszük, hogy a módosító szó elnevezés nem szerencsés. A határozó is módosítja az állítmány jelentését. Sőt: éppen a determináns módosítja közvetlenül a determinált mondatrészt. A modern logikai irodalomban használatos funkcionális módosító terminus a nyelvi kategóriák közül éppen a határozóhoz áll legközelebb (REICHENBACH, Elements 301 és kk.). A módosító szók pragmatikus jellegét jobban tükrözi a minősítő szó. Mivel nem az állítmányra, hanem az egész mondatra, kijelentés egészére vonatkozik és voltaképpen mondatértékű kifejezés, indokolt lenne a mondathatározó terminus is, melyet Elekfi László javasolt lektori véleményében. Az alapjában, bizonyosan, természetesen típusú szókat bevezető minősítőkként tarthatnánk nyilván. Szűkebb a bevezető jellegű minősítő szó fogalomköre H. MOLNÁR ILONA x-kategóriájánál is, melybe nemcsak modális szerepű mondatrészek tartoznak, — a szerző határozottan kiemeli a vizsgált szófaj (vagy mondatrész?) objektív jellegét („sokkal gyakrabban adják objektív vagy annak szánt értékelését a cselekvés, történés tényének, s e tekintetben közelebb állnak a valóságos határozókhoz" 146) — hanem például a nyomatékos véletlenül is a „Véletlenül maradt el" mondatban. A nyomatékos véletlenül az „okkal maradt el" ellentéte, az elmaradás okának hiányát jelzi, hozzátartozik a kijelentéshez. A mi kategóriánkba csak a bevezető-minősítő funkciót betöltő nyomatéktalan véletlenül tartozik: . Véletlenül e/maradt. -+ Nagyon tévedsz: elmaradt. Más kérdés, hogy a beszélő értékelését objektívnek szánja-e vagy sem. A cselekmény értékelése mindenképpen pragmatikus jellegű : kívül áll magán az értékelt kijelentésen, melyre vonatkozik. A határozóval ellentétben a modalitást jelző minősítő nem módosítja közvetlenül a kijelentést tartalmazó állítmányt. A kijelentés objektív értéke szempontjából természetesen nem közömbös, hogy valakiről azt állítjuk-e, hogy „elkábult" vagy pedig azt, hogy „egészen eZkábult"; azt, hogy „rohant" vagy pedig azt, hogy „egyenesen rohant". Nyilvánvaló, hogy az egészen, az egyenesen csökkenti a kijelentés értékét. Lényegesen lassabb futási a, kisebb mérvű kábulásra vonatkozik ez, a módó\