Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Papp Ferenc: cirill 166

ISMERTETÉSEK - SZEMLE 167 részben pedig, hogy nem vagy alig fordul elő utánuk főnévi igenév. A „befejezett igéket nem tűrő" segédige-félék körét eddig statisztikai felmérések nélkül, csupán jelentésük alapján határozták meg: ha a (segéd)ige a cselekvés lefolyásának időhatáraira utal, akkor nem állhat utána befejezett szemléletű másik ige infinitivusa (ilyen jelentésűek pl.: 6ydy, Hanunaw, nepecmaw,. npodojiwcaw, npunüMawcb). STEINEELDT adatai érdekes példát mutatnak a nyelven belüli statisztikai és strukturális összefüggések mélységére. A főnév egyes nyelvtani kategóriái ismét a várt — tehát már JossELSONnál fellelhető — eredményeket hozták, a statisztikailag megengedhető eltérésekkel (főnév egyes száma — az összes esetek 71,5%-a, hímnemű főnevek fordultak elő 46,8%-ban, nőneműek — 35,1%-ban stb.). Vagy itt, vagy az eddigi eredményeket ismertető bevezető részben (mely Josselson munkáján kívül csak két szerény cseh módszertani jellegű kezdeményezésről tesz említést, a két utóbbit azonban érdemükön felüli alapossággal tárgyalja) utalni kellett volna NYIKONOV egy igen szellemes munkájára, melyben meggyőzően bizonyítja, hogy az egyes esetek (különösen az alany—tárgy—birtokos eset) egymáshoz képesti gyakorisága mennyire függ az oroszban attól, hogy beszélt nyelvi tényeket, vagy írott nyelvieket vizsgálunk-e.3

(Az orosz írott nyelv helyenként még az alanyesetet is meghaladó arányban ól a birtokos esettel, mely a beszélt nyelvben csak a harmadik helyet foglalja el.) Nem érdemes feledésnek átadni Csisztyakov és Kramarenko érdekes statisztikai kutatásait sem, melyekre szontén lehetett volna hivatkozni úgyszólván az egész morfológia során.4

— Az ismert (illetőleg várható) eredmények és az említett, inkább filológia-történeti jellegű, hiányosságok mellett azonban itt is az érdekes újdonságok adják meg a fejezet alapvető „színét". Hogy csak egyetlen apróságot említsünk meg ezzel kapcsolatosan: egyes szavakról váratlanul kiderül, hogy többes számban alig fordulnak elő, legalábbis az említett ifjúsági szövegekben. Ilyenek pl.: nopndOK 'rend' (de 'viszonyok, állapotok' is — legalábbis a „felnőtt" nyelvben), MOpe 'tenger', HUCÂO 'szám' stb. (1. 53 1.). Rendkívül tanulságos az ugyané fejezetben elhelyezett táblázat, mely az egyes gyakoribb viszonyszók után leggyakrabban álló főneveket (és azok esetét, amennyiben a viszonyszó több eset valamelyikével is kapcsolatra léphet) sorolja fel (54—9 1.). Fentebb láttuk, milyen uralkodó szerepük van a névmásoknak bármely szövegben. (Ha naturális spontán beszélgetéseket vennénk, akkor a névmásoknak a szövegekben való előfordulási aránya nyilván még csak növekednék.) Ezért igen hasznosnak kell tartanunk azt, hogy STEINEELDT közli az egyes névmások egyes viszonyszós vagy anélküli eseteinek előfordulási gyakoriságát is (méghozzá két listán: gyakoriság szerint is, meg a névmás betűrendes helye szerint is). A „szöveges" részt — ha a szótári részt közvetlenül megelőző, tisztán nyelvoktatás-módszertani, utolsó fejezettől eltekintünk — egy eredeti kísérlet-sorozat ismertetése zárja. A 400 000 szavas szöveg átvizsgálása arra az eredményre vezetett, hogy benne összesen 24 224 különböző szó volt. (Pontosabb terminológiával élve: a 400 000 jelpéldányt 24 224 jeltípus adta.) Ebből a szótári rész a 2500 leggyakoribb jeltípust hozza, e mennyiségnek tehát elméletileg bármely szöveg kb. 80%-át „fednie" kell; olyan szövegekét is, melyeket STEiNEELDTék nem dolgoztak fel. Steinfeldt a rendelkezésére álló adatok alapján megvizsgálja, hogy különböző, általa fel nem dolgozott szövegek hány százalékát „fedi" az általa 1300, 4000 és 5500 leggyakoribbnak megállapított szó. E kísérlet elsősorban FRTJMKINA elvi meggondolásait (illetőleg számításait) igazolja: az 1000 leggyakoribb szó például valóban kiteszi bármely szöveg 70—75%-át. Hadd utaljunk azonban itt is egy rendkívül érdekes rész-eredményre. A leggyakoribb 1300 szó az Anyegin 64,2%-át, Tvardovszkij Egyre messzebb c. poémajának 71%-át, Puskin Kapitány lányának 68,3%-át, Fagyejev Ifjú Gárdájá-nak 77,9%-át „fedi". Vagyis: a zömmel prózai szövegekből gyűjtött anyag alapján összeállított gyakorisági szótár természetesen valamivel jobban megfelel a prózai szövegeknek, mint a költőieknek. Az is érthető, hogy a 70 — 75%-os határok közé valóban csak a mai szövegek estek. Rá kell azonban mutatnunk a következőre: A múlt századi verses szöveg kisebb mértékben üt el a ma is nagyon használatos szókincset illetően a mai verstől, mint a miilt századi próza ugyané vonatkozásban a mai prózától: az előző különbség 6,8%, az utóbbi — 9,6%. Ez a megállapítás nem olyan triviális, mint amilyennek első pillanatra tűnhet; külön értéke a munkának, hogy e két eltérés közti különbség mennyiségét is meghatározza. Megjegyzendő, a további 3 B. H.

HttKOHoe, Eopböa na£e>K.eH. _ International Journal of Slavic Linguistics and Poetics. IV (1961), 13 — 33. 4 B. 0. ^ucmHKoe—B. K- KpamapenKO, OnuT npujicweHHfl cTaracTnqecKoro MeTOAa K 33biK03HaHHio. KpacHOAap, 1929.