Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Károly Sándor: A mondatfajták vizsgálata a funkció és a forma szempontjából 67

7G KÁBOLY SÁNDOR A felszólítás azzal, hogy a hallgatót közvetlenül felhívja valamely cselekvésre, sajátos emóció-értékkel rendelkezik, mindig fokozottabb érdeklődést vált ki a hallgatóból. Ezért gyakran használják oktatás, szónoklat közben is, s általában az írók, azzal a céllal, hogy közvetlenebb kapcsolatot teremtsenek az olvasóval. Innen van a felszólító mondat stiláris, expresszív értéke. A kérdő mondat a beszélő egyéni indítékai felől nézve akarati és értelmi tevékenység kifejező eszköze: a tudás bizonytalansága és kielégítésének a vágya hozza létre, s van benne felszólító mozzanat is, feleletadásra hívja fel a hallgatót. Több-kevesebb érzelem is kíséri, elsősorban a kíváncsiság logikai érzelme. így lelki indítékait tekintve a kérdő mondat a legbonyolultabb mondatfajta. Az eldöntendő és a kiegészítendő kérdés között nem az a különbség, hogy az előbbi az egész mondatra, az utóbbi pedig csak a mondatnak egy részére vonatkozik.25

Mindkét kérdés esetében a kérdező bizonyos ismeretekből indul ki, s rendszerint csak az egyik mondatrész homályos előtte. Az eldöntendő kérdés esetében a homályos részletre (kérdéses mondatrész) vonatkozólag a kérdezőnek van egy álláspontja, s csupán ennek megerősítését vagy elvetését várja a felelettől. Ezért az ilyen kérdés szóállománya azonos a megfelelő kijelentő mondatéval, s a kérdő jelleget a sajátos kérdő mondati intonációnak kell biztosítania: Péter volt olt. Péter volt olt? Tagadó válasz esetén a kérdéses mondatrész tárgyilag még mindig kérdéses marad. A kérdés tehát nem öleli fel az összes lehetőséget, s a válasz sem szükségképpen. Péter volt ott? Nem. (De még azután se tudom, ki volt ott voltaképpen.) Kiegészítendő kérdés esetében a kérdésben nincs feltevés, a kérdező által javasolt döntési lehetőség: a kérdésben a homályos részlet (megfelelő mondatrész) teljesen homályban marad, de ugyanakkor a felelet sincs korlátok közé szorítva, s teljes mértékben kielégítőnek kell lennie: nem hagyhat homályt. Ki volt ott? A felelet: Péter volt ott. Vagy: Pál volt ott. Vagy: X volt ott. A kiegészítendő kérdésekben a bizonytalan részletet a kérdő névmással (kérdő határozószóval) fejezzük ki, s a felelet ezt a névmást helyettesíti be. Mindebből következik, hogy az eldöntendő kérdésre felelni könnyebb, mert kevesebb ismeretet igényel. A kiegészítendő kérdésre adott felelet pontosabb lévén, magába foglal egy megfelelő eldöntendő kérdésre adott feleletet is. Ki volt ott? Péter volt ott. Ebben bennfoglaltatik tartalmilag akár a Péter volt ott? akár a Pál volt ott? kérdésre adott felelet is: Péter volt ott. Nem Pál volt ott. Ezért az eldöntendő kérdésre úgy is felelhetünk, mintha kiegészítendő kérdésre felelnénk; az ilyen felelet sűrített felelet: magába foglalja az eldöntendő kérdésre adott választ is: Péter volt ott? (Nem.) Pál volt ott. Ilyenkor azonban feleletünk többet tartalmaz, mint amennyit a kérdező vár. A kérdő mondat nemcsak bizonytalan tudás, hiányos tárgyismeret kifejezője lehet, hanem valamely cselekvés elvégzésének a lehetősége vagy körülményei iránt való tudakozódás: a kérdező azt szeretné tudni, elvégezhet-e ő, az 1. személy (ritkábban más személy) valamely cselekvést, vagy milyen körülmények között, mit csinálhat. Az ilyen kérdő mondatok felszólítást váró kérdő mondatok: De hát mit tegyek, édes Jánoskám? 25 Ez általános felfogás. Ettől részben eltér

CH. BALLY, aki szerint partialis kérdéssel (interrogation partielle) állunk szemben a következő kétségtelenül eldöntendőkérdő mondatok esetében: ,,Est-ce à l'école, que Paul est allé?"; „Est-ce toi, qui as fait cela?" (Linguistique générale et linguistique française. 1950. 52.)