Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Fodor István: Papp László, Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika 210

210 ISMERTETÉSEK - SZEMLE fordítási irodalmunk, mely sokszor virtuóz ügyességgel simul az eredetinek sajátos stílusához, levegőjéhez Homerostól Verlaine-ig, Shakespeare-tői Puskinig, Cervantestől Thomas Mannig." (381.) Ezen kívül igen találó megjegyzéseket olvashatunk egyes korabeli nagy írónk, költőnk (pl. Pázmány, Zrínyi, Gyöngyösi, Faludi stb.) stílusára, s nem kerüli el a serző figyelmét olyasmi sem, hogy nyelvünk miért oly alkalmas eszköze a klasszikus verselésnek (384—5), s miért könnyíti meg a gépi beszéd (mozi, rádió, magnetofon stb.) megértését (385). 6. Az elmondottakat összegezve A magyar nyelv életrajza című kötet nagy nyeresége mind az igazi ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő irodalomnak, mind pedig a szaktudománynak, illetőleg szaktudományoknak. Még sok hasonlóra lenne szükségünk. SZATHMÁRI ISTVÁN Papp László: Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika Budapest, 1963. Akadémiai Kiadó. 186 1. PAPP LÁSZLÓ munkája elsőrendű fontosságú a magyar történeti nyelvjárás" kutatásban és az irodalmi nyelv kialakulásának kutatásában, ugyanakkor — az anyag" ban felmerült elvi problémák, illetve azok megoldása folytán — igen jelentős általános nyelvészeti szempontból is. A szerző a bevezetésben (7—16) röviden áttekinti a magyar történeti nyelvjáráskutatás múltját, rámutatván, hogy ez a stúdium nálunk tulajdonképpen BÁRCZI GÉZA. munkásságával indul meg. A kutatások legsúlyosabb problémái a források helyhezkötésében jelentkeznek. Nemcsak az írásos emlékek műfaji sokfélesége, időbeli és keletkezési hely szerinti különbözősége, hanem a megfelelő korból és helyről való hiánya is megnehezíti a kutatásokat. Korábbi munkásságának és érdeklődésének folytatásaképpen Papp László a XVI. századi keleti ó-zés viszonyait elemzi statisztikai módszerrel. Saját levéltári gyűjtése alapján 400 különféle tárgyú és különböző terjedelmű szöveget (kéziratot) dolgozott fel az í-zés mértéke szempontjából. E szövegek kevés előbbi keltezésű kivétellel a XVI. század második felében keletkeztek ismert vagy ismeretlen jeíró tollából. A szerző a bevezetésben kiemeli a kutatások főbb statisztikai adatait (13): 1. A feldolgozott szövegek száma 400 irat 2. A feldolgozott szövegek terjedelme 230 000 szótag 3. Az átlagos szövegterjedelem 575 szótag 4. Az í-ző adatok (példák és ellenpéldák) szótagszáma 11 472 szótag 5. Az í-ző elemek százalékos aránya 4,99% 6. A vizsgálatba bevont í-ző morfémák száma a) Tőmorféma első szótagjában í-ző 91 morféma b) Tőmorféma nem első szótagjában í-ző 51 morféma c) Szuffixumok előtt í-ző 8 morféma d) Szuffixumokban í-ző 18 morféma Összesen 168 morféma A bevezető utolsó részében Papp László az í-zés nyelvtörténeti kérdésének irodalmát foglalja röviden össze. 0 maga saját korábbi munkássága alapján is ahhoz a nézethez csatlakozik, amely szerint az f-zést történetileg nem lehet csak egy é > í változással magyarázni, továbbá a mai és a korábbi nyelvállapotok í-zésterületei nem esnek feltétlenül egybe. Ez a dolgozata ennek az utóbbi kérdésnek a mélyére kíván hatolni. A vizsgálat anyaga három nagyobb fejezetre oszlik. Az első (Az í-zés belső nyelvi kérdései, 17—41) közli az adatokat, és tájékoztatást ad azok összeállításának módszeréről, olvasásukról és értelmezésükről. Az í-zés kategorizálása tekintetében a szerző Deme László elveihez csatlakozva, de azokat módosítva az alábbi csoportosítást követi: 1. zárt í-zés a tőmorféma első szótagjában (pl. béke); 2. zárt í-zés a tőmorféma nem első szótagjában (pl. beszéd); 3. zárt í-zés szuffixumok előtt (pl. -béke — békét, illetve keze — kezét); 4. zárt í-zés szuffixumokban (pl. -ért). A szuffixumok előtt jelentkező í-zést Papp László két alcsoportra bontotta a béke — békét, illetőleg a kéz ; keze — kezét típusok szerint. Ezt az eljárását részint morfonológiai meggondolások miatt (valószínű rövid í ejtés az utóbbi típusban), részint statisztikai meggondolások miatt (í-ző vagy váltakozó é <-*-> í ejtés az utóbbi esetekben) tartja indokoltnak. Az anyagban csak a lehetséges í-zés példái szerepelnek, olyan morfémákat, amelyek sem a szerző anyanyelvjárásában (Hosz-