Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Lakó György–Zólyomi Bálint: László Gyula, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai 473
ISMERTETÉSEK — SZEMLE 473 Annales Univ. Scient. Budapestinensis Sectio Philologica. II: Josef Budenz, der Mensch und der Pädagog. ALH. X: Nomen und Verbum. Nyr. LXXXIV: Sopa. — Veszekvés. — Bádogszamár. — A -hoz, -hez, -hoz rag történetéhez. — Felláb. — A harmadik személyű névmás hangtörténetéhez. — Gyürke. — Rákláb. — Kikél. — Szolgáló. — A zippzár magyar neve. — Merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának. MNy. LX: Népetimológia a magyar növény ne vekben. 1961. MNyvj.-VII: A moldvai északi csángó szótárhoz. MNy. LVII: Füle botját sem mozdítja. — Verni való. Nyr. LXXXV: A birtokos személyragok történetéhez. — Boldog. — Tangó ós zsibogó. — A Mádéfalva-féle helynevekhez. A Göncölszekér egy ismeretlen neve. — Kenyérkatona. — Pőre. — Ismeretlen szólások. — Szamalu. — Tanuljuk meg helyesen leírni nagyjaink neveit. — Csillagok-e a csillagok ? — Éhei. — Forrás. — Földméter. — Kecsegtet. — Sorompó. — Tarka Jézus. 1962. MNy. LVIII: A népnyelv mondattanához. MNyvj. VIII: Tájszómagyarázatok. M. VELENYÁK ZSÓFIA László Gyula : Őstörténetünk legkorábbi szakaszai Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. 209 1. Még tíz éve sincs, hogy a hazai nyelvtudomány és egyéb tudományok képviselői megvitatták a magyar őstörténet egyes kérdéseit,1 s máris újabb őstörténeti tanulmány hagyta el a sajtót. Szerzője, LÁSZLÓ GYULA, megelőzően 15 évig rendszeresen'olvasta és jegyzetelte a magyar és a többi uráli nép őstörténetére vonatkozó irodalmat az ásatásokról szóló jelentéseket éppúgy, mint a nyelvészeti dolgozatokat, avagy az embertani, történeti, néprajzi, növényföldrajzi szakmunkákat. Munkája közben arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyar őstörténet alapkérdései másképp magyarázhatók, mint korábban tettük; fenti című könyvében ezen új magyarázati lehetőségekről ad számot. Ó maga (7.1.) azt írja, hogy (egyebek közt) a finnugorok kialakulásának a területét kívánja meghatározni. A továbbiakból azonban az derül ki, hogy jóval többről van szó; a szerző a finnugor népek történetét nem csupán az uráli ősnépből való kiválásuk koráig követi visszafelé, hanem az uráli alapnyelvet beszélő közösség kialakulására és sorsának bizonyos fordulataira is fényt kíván deríteni. Ez a célkitűzés azt jelenti, hogy a szerző lényegesen más feladat elvégzésére vállalkozott, mint amelynek az elvégzését a múltban egyes nyelvészek vállalták. Az őshaza-kérdésekben érdekelt nyelvészek túlnyomó többsége ugyanis a finnugor őshaza területét kívánta meghatározni, e műszóval pedig azt a területet jelöljük, „ahol a mai finnugor nyelvek közös előzményének tekintendő finnugor alapnyelvet beszélő nép együttélése utolsó szakaszában, közvetlen szétválása előtt2 lakott — tekintet nélkül arra, hogy kifejlődése korábbi szakaszaiban hol bolyongott, merre élt, hányszor változtatott huzamosabb tartózkodási helyet" (ZSIBAI: A magyar őstörténet kérdései 5). Valamelyes elképzelésük persze volt a nyelvészeknek arra nézve is, hogy a finnugor alapnyelvet beszélő nép hol lakhatott, merre vándorolt szétválását megelőzően. Történt ugyanis egy-két kísérlet a finnugorság és a szamojédok közös őshazájának, az ún. uráli őshazának a meghatározására is, és az ilyen irányú megállapítások egyben többé-kevésbé állásfoglalást jelentettek abban a kérdésben is, hogy merre járt a finnugor alapnyelvet beszélő nép a finnugor egység megszűnése előtti évezredekben, más szóval: hol történt a finnugorság kialakulása. Az uráli őshaza kérdésével azonban a nyelvészek igen keveset foglalkoztak. E kérdésnek eddig csupán egy nyelvész, N. SEBESTYÉN IRÉN szentelt külön tanulmányt (,,Az uráli népek régi lakóhelyeinek kérdéséhez"; I. OK. I, 351—406). Nyilvánvaló tehát, hogy a még elvégzésre váró kutatások az ún. uráli őshaza helyére vonatkozó vélekedéseket módosíthatják, s ha ez történnék, 1 Az 1953. december elsején tartott vita anyaga megjelent ,,A magyar őstörténet kérdései" című kiadványban: Nyelvtudományi Értekezések 5. Budapest, 1955. Akadémiai Kiadó. 2 Én ritkítottam.
