Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)
Tanulmányok - Vászolyi Erik: Az ópermi l fonéma utódjai az Inyva menti permják nyelvterületen 353
362 VÁSZOLYI ERIK i. sorol fel (i. m. 27—28), amelyek alapján az alsó-inyvait külön nyelvjárásnak jelzi. Az elsőnek feltüntetett sajátos hangtani vonása az, hogy a kudimkari— inyvai nyelvjárástól eltérően az alsó-inyvaiban a v intervokalikus helyzetben gyakran kiesik. A föntebbi adatokból azonban nyilvánvalóan kiderül, hogy ez nem lehet megkülönböztető vonás, hiszen ez a jelenség a kudimkari—inyvai nyelv járásterületen is általános, hozzá nemcsak a rudakovai nyelvjárásban (az alsó-inyvai nyelvjárás közvetlen nyugati szomszédságában, valószínűleg éppen határterületén), hanem távolabbi vidéken is (Kudimkar, Klimovo, Verh-Juszva, Bolsaja Szerva, Pecsora, Kurgyuk környékén). Az l > v izofonja, úgy látszik, éppen nem elválasztja, hanem ellenkezőleg, összeköti a két vizsgált nyelvjárást. Az alsó-inyvainak azonban valóban vannak olyan vonásai, amelyek elkülöníteni látszanak a kudimkari—inyvaitól. Ezek elsősorban hangsúlyviszonyai, egyes lexikális ós morfológiai sajátosságai. Feltűnő viszont, hogy mindezek az elhatároló jellemzők (legalábbis azok, amelyeket a DialChrest. közöl), megtalálhatók az alsó-inyvai nyelvjárás délkeleti szomszédságában, az onyi nyelvjárásban (i. m. 26—27). Az onyi ma feltétlenül pusztuló nyelvjárásnak tekinthető, területe mindössze néhány falura zsugorodott. Korábban viszont lényegesen kiterjedtebb volt. Szűkös adataink fényében is azt kell tartanunk, hogy az alsó-inyvai nyelvjárás a kudimkari— inyvai és az onyi tájnyelv keveredésének tekinthető, a két lényegesen különböző dialektus és egyúttal az l-ező és v-ző nyelvjárásterületek összecsapásának és kiegyenlítődésének terméke. Ha önálló nyelvjárásnak tekintjük (mint a DialChrest. teszi), akkor csak az onyi nyelvjárásra jellemző vonásai alapján különíthetjük el. Ha viszont a rendszerezés alapja elsősorban az ópermi l viselkedése, akkor az alsó-inyvait nem tarthatjuk önálló nyelvjárásnak, hanem a kudimkari—inyvai tájnyelvterület egyik sajátos és a nyelvjárásterület egészén belül — az onyi vonásai miatt — elkülönülő egysége. Olyan alcsoport, amilyet nyilvánvalóan többet is meg kell majd különböztetnünk ezen a korántsem egységes területen, ha a kutatások előrehaladása, a ma még ismeretlen vagy nem kielégítően ismert részletek feltárása és rendszerezése erre módot ad. Az l >> ív ~ u hangváltozás nemcsak a permják nyelvjárásokban figyelhető meg, szórványosan előfordul votják nyelvterületen is. WICHMANN a jelabugai és a malmizs—urzsumi vidéken figyelte meg a szóbelseji és szóvégi l^>u (w) hang változást. MUNKÁCSI ugyancsak a jelabugai nyelvjárás területéről ismeri az l ^>u ~0 fejlődést.12 FOKOS DÁVID hívja fel a figyelmünket (NyK. LV, 49—50), hogy az l ^>v hang változás a perm jakon kívül más nyelvekben is ismerős. A magam részéről a perm jakhoz meglepően hasonlatos fejlődésnek tartom a lengyel l sorsát egyes nyelvjárásokban. A Jkielcei vajdaságban, Skarzysko-Kamienna környékén figyeltem meg ilyen alakokat : gomuwha<i Gomulka, suon<i slon, ma{ o<^ malo. Az l fejleménye itt is bilabiális w, diftongizálódás vagy hiátus. Végezetül úgy vélem, a föntebbi adatok jól támogathatják UOTILA egy eddig is igen valószínű feltevését (Kons. 193), amennyiben ő az izsmai zűrjén hosszú mgh-k kialakulását *u fokon keresztül képzeli el (ö, §, ü stb. < *ou, eu, uu stb. < ól, el, ul stb.). Hozzátehetjük,— további, kézenfekvőnek látszó feltevésként —- hogy természetszerűleg ugyanilyennek véljük az izsmai, felső-12 L. WICHMANN, Vok. 3; MUNKÁCSI: MSFOU. CII, 604; FOKOS: NyK. LV, 49; UOTILA, Kons. 195; BÜBRICH, Iszt. fonetika udmurtszkovo jazika, 100—103.
