Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Hegedűs József: A felfedezések kora és a nyelvtudomány 329

A FELFEDEZÉSÉÉ: KIOBA ES A NYELVTUDOMÁNY 331 tudományok s így a nyelvek tudománya is (Oratio de variarum lingg., 5). Ebben a gonosz és kiismerhetetlen világban csak a „nyelvek rendkívüli adománya" (donum . . . linguarum eximium) nyújt némi fényt — mondja MICHAEL NEANDER (Sanct. ling. Hebr. Erotem., 1567. 12). Virágzanak a nyelvek (héber, latin, görög), a szabad művészetek; a tudósok serénysége mintegy újjászületik — írja 1576-ban ADOLF MECKERCH (De vet. et recta pronunt. ling. graec. comm., 21). Különösen jó éleslátással ismeri fel PETRUS ALBINUS az 1590 táján írt kis munkájában, a Commentatio de lingvis pere-; grinis-ben a humanizmus két szembeszökő vonását: a felfedezéseket és az idegen nyelvek művelését. Ezt a kettőt a kor két' legnagyobb csodájának ta±tja: „Operae pretium me facturum, putaui, si de duobus maximis Miraculis huius postremi temporis, ac signis quasi indubitatis extremi diei, et status integritatis, propediem redituri, quorum duo tantum iam nominabo, Nauigationem illám porténtosam in Ignotis Insulas, et Linguarum Peregrinarum culturam et Cognitionen!, aliquid proferrem" (i. m. 5). Nem. kevésbé figyelemre méltóan értékeli a kort a tárgyalt szempontból KECKERMANN 1613-ban: „Csodálatos, hogy ugyanabban az időben fedezik fel az új világot, amikor Európában virágzásnak indultak a művészetek s a nyelvek, és elkezdték a hittudomány megtisztítását" (Systema Systematum, II. 749). Sokan helyesen látják, hogy általában a tudományok felvirágzását nagymértékben támogatja a nyelvtudomány művelése, a nyelvek ismerete. „Éppen ezért szükséges a nyelvek művelése — mondja D. CHYTRAEUS — ; ezek mintegy kapui és kulcsai minden tudománynak" (De ratione discendi, 1564. 1/4). JEAN BODIN, a XVI. sz. élesszemû történésze igen fonto.s elvet rögzít akkor, amikor kimondja, hogy a történeti adatok kutatásában, a történelmi valóság helyes értékelésében a történetírók hitele és a földrajzi környezet ábrázolása mellett lényeges szerepet játszik a nyelvek tanúsága is: „Tria sunt igitur argumenta quibus origines haberi, et ab historicis traditae iudicari possunt. primum in spectata fide scriptoris; alterum in linguae vestigiis : tertium in regionis situ ac descriptione" (Method. ad Hist., 1566. 484—5). 4. A középkoron túlemelkedő humanista tudós megdöbbenve látja a nyelvek sokaságát és változatosságát. THESETJS AMBROSIUS, akit az általános nyelvészet atyjának lehet tekinteni, nevezetes könyvében, az 1539-ben megjelent Introductio in Chaldaicam Linguam-ban a nyelveket labirintushoz hasonlítja s megígéri, hogy könyve egyúttal Ariadné fonala lesz az eltévedtek számára (i. m. 4). ,,A nyelvek csodálatos változatosságáról" (linguarum admiranda diversitas) beszél OLATJS MAGNUS az északi népekről szólva az 1555-ben megjelent História de gentibus septentrionalibus című könyvében (136). CHR. BESOLD, a De natura populorum-ban (1632) már a „nyelvek végtelen sok fajtái"-ról beszél (74). SZENCZI MOLNÁR ALBERT 1610-ben írt magyar nyelvtana előszavában különösen mélyrehatoló megjegyzést tett a nyelvek sokfélesége kapcsán. Alapgondolata az, hogy egyszerűen nem lehet fogalmat alkotnunk a nyelvek számáról, elképesztő sokaságukról. Nagyon helyesen látta, hogy amikor a nyelvek számát próbáljuk meghatározni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a ma már nem élő nyelveket, a holt nyelveket. Az említettekre jellemző részlet: „Quibus si reliquas addas, quae totó tum orbe (ti. Mithridates, pontusi király korában. H. J.) diversae fuerunt, an non putamus maximum numerum evasurum? Quot sint in orbe Atlantico et apud Hyperboreos, quis explicabit? Et multas tarnen esse plurimorum peregrinatione.