Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Vértes O. András: Fr. Kainz, Psychologie der Sprache II. (ism.) 397

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 397 (249—56) című tanulmánya együttesen aránylag világos képet nyújt a mai román kétnyelvű lexikográfiáról. — Bennünket természetesen KELEMEN BÉLA írása érdekel legjobban, mivel a kolozsvári román—magyar szótár szerkesztésének sajátos kérdéseit ismerteti. Ennek a szótárnak — a legtöbb kétnyelvű szótártól eltérő módon — az a különlegessége, hogy teljesen megfordítható : mindkét része mind a román, mind a magyar anyanyelvűek számára használható lesz. KELEMEN mintaszerűen mutatja be azokat a könnyítéseket és megoldásokat, amelyet a két együttélő nyelv párhuzamos és eltérő lehetőségei megkívánnak. Az új alfabétumokat VLADIMÍR ÜRíMBÁnak ,,A Romániában beszélt tatár nyelv ábécéje" (257—67) című írása képviseli. A Dobrudzsában élő mintegy 21 000 tatár számára az anyanyelvű iskolázás és művelődés igényeinek kielégítésére 1956-ban — nyelvészek bevonásával — új, latin betűs ábécét állítottak össze. DRIMBA ennek az alfabétumnak a fonetikai és fonológiai alapjait foglalja össze. A grammatikai fejezet két írásból áll. Hát ez nem sok; ha jól meggondoljuk: mégiscsak a grammatika a lingvisztika központi ágazata. Ám az oslói kongresszuson sem kapott központi helyet (nem úgy, mint a párizsin vagy még a londonin is), ez a kötet pedig Oslóra készült. — I. PÀTRTJT „A román »semleges« nemről" (291 — 301) mutatja ki, hogy az bizony általános grammatikai szempontból nem tekinthető neutrumnak. Továbbá azt igyekszik valószínűsíteni, hogy az eddig föltett szláv hatással szemben belső újlatin, román fejlődés eredménye az a különleges román kategória, amely egyes számban a hímnemű, a többes számban pedig a nőnemű szavakkal tart közösséget. FLORICA DIMITRESCU „A »szólás« [locution] fogalmá"-ról ír (269—89). Időközben megjelent a szerző ilyen tárgyú kandidátusi értekezése is: Locutionile verbale ín limba romina. [Igés szólások a román nyelvben.] Bucarest 1958, 233 lap. — Ez a dolgozat főként a ,,locution" és az „expression" meghatározásával, illetőleg egymástól elhatárolásával foglalkozik. A román locution és a francia locution itt nem is annyira s z ó 1 á ssal, hanem inkább lexikai egyse ggel volna fordítható; az expression pedig talán frazeológiai egység gel. A szerző a szabad szókapcsolatok felől elindulva az összeforrás első stádiumába helyezi az expressio nokat, s a másodikba a locutio nokat. A lényegbe vágó különbséget abban látja a két kategória között, hogy „míg az express ionok csak lexikális egészt alkotnak, addig a locutio nok — ezen felül — grammatikai értékkel is rendelkeznek, mivel besorolódnak a különféle szófajokba és grammatikailag úgy viselkednek, mint ezek" (288—9). — DIMITRESCTJ jelentősen túlmegy szerény terminológiai célkitűzésén; utat mutat a grammatikai jellegű frazeológia művelésében. SZÉPE GYÖRGY Friedrich Kainz: Psychologie der Sprache II. Band: Vergleichend-genetische Sprachpsychologie. Zweite, umgearbeitete Auflage. Stuttgart 1960, Enke. XII + 760 1. KAINZ kitűnő nyelvlélektanának első kiadását e folyóirat lapjain ismertettük (NyK. LX, 448—59). A szerző a nagy munka II. kötetének új kiadásában az amúgyis világos szerkezeten nem igen változtatott, de számos részt tetemesen bővített; például a gyermek nyelvével csaknem kétszer nagyobb terjedelemben, mintegy 170 lapon foglalkozik, az afáziások nyelvéről szóló fejezeteket — a többi között — a genetikus hangkutatást tárgyaló lapokkal gyarapította, külön fejezetet kapott a silentiumra kötelezettek jelbeszéde. A feldolgozott irodalom sokkal nagyobb, mint az első kiadásban, amely mostoha viszonyok között, 1943-ban látott, napvilágot. A tárgymutató is sokkal részletesebb. Az állatok „nyelvéről" szóló részt ezúttal nem iktatta be a szerző a II. kötet anyagába, mivel ez a könyvet túlságosan nagyra duzzasztotta volna; az idevágó érdekes anyagot külön kiadványban szándékozik közzétenni. VÉRTES O. ANDRÁS