Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Szépe György: Mélanges linguistiques (ism.) 394

394 ISMERTETÉSEK — SZEMLE A kötetet a kolozsvári Nyelvtudományi Intézet működéséről, a Bolyai-Egyetem tudományos ülésszakáról, valamint egy román szinonima-szótár tervéről írt beszámoló zárja le. Az ismertetések rovatában BLÉDY GÉZA KNIEZSA ISTVÁN Szláv jövevény-, szavaival, PIA GRADEA pedig GÁLDI LÁSZLÓ szótártörténeti monográfiájával (vö. NyK. LX, 488 kk.) foglalkozik; további ismertetések az NyK. 1957. évi kötetére s a mi Acta Linguisticánkra hívják fel a figyelmet. Olvashatunk a Kolozsvárt 1957-ben megjelent egykötetes Román—magyar szótárról is; CSÁK L. észrevételei (303—4) jó lexikográfiái érzékről tanúskodnak. GÁLDI LÁSZLÓ Mélanges linguistiques publiés à l'occasion du Ville Congrès International des Linguistes à Oslo, du 5 au 9 août 1957. Bucarest 1957, Éditions de l'Académie de la République Populaire Roumaine. 3011. Rövid idő alatt szokásossá vált, hogy a Román Népköztársaság nyelvészei külön kötetben (vagy kötetekben) teszik közzé egy-egy nemzetközi nyelvész kongresszus alkalmával a kongresszus témáihoz csatlakozó előadásaikat. A müncheni névtudományi, a moszkvai szlavisztikai és a liszaboni romanisztikai kongresszusra összeállított kötetek is mind megérdemelnék a magyarországi ismertetést. Egy ilyen alkalomra szerkesztett gyűjtemény tematikáját az illető kongresszus programja határozza meg. Mivel azonban egy-egy nemzetközi összejövetel általában központi és időszerű kérdéseket vitat meg, némileg jellemzi ez a kötet is a román nyelvtudomány egy részének (s ezen keresztül egészének) színvonalát, érdeklődési körét stb. A most bemutatandó tanulmánygyűjtemény végigolvasásából kiderül, hogy Romániában gazdag és sokoldalú marxista igényű nyelvtudományi tevékenység folyik: a román nyelvészek szemlélete, módszere és tematikája általában jóval túlhaladt az újgrammatikus iskolán és több területen magas színvonalat ért el. — ,,A Román Népköztársaság nyelvészeti tevékenységéiről D. MACREA bevezetője számol be (9—15); a szerző tollából néhány évvel előbb magyarul is olvashattunk hasonló munkabeszámolót (vö. Nyr. LXXVIII, 308-16). A kötet huszonegy tanulmánya — az oslói kongresszus egyes főbb programpontjainak megfelelően — hét csoportra oszlik: indoeurópai nyelvészet, fonológia, jelentéstan, a nyelvi érintkezések problematikája, dialektológia, lexikográfia, az új ábécék kérdése ós a grammatika alkotják a csoportokat. Itt említjük meg, hogy két német és egy angol nyelven írott dolgozat kivételével a gyűjtemény francia nyelven készült. Ismertetésemben elsősorban az általános, illetőleg a magyar szempontból jelentősebb vonatkozásokra szeretném felhívni a figyelmet. Az indoeurópai nyelvészetet három írás képviseli. Legjelentősebb G. IVANESCU tanulmánya: ,,Az idő, a cselekvés aspektusa és tartama az indoeurópai nyelvekben" (23 — 61). Az imponáló bibliográfiai apparátussal megírt tanulmány a szláv nyelvészetben kidolgozott ige-aspektus kérdéseit vizsgálja általános távlatban és a román nyelven belül. — A csoport másik két írása: I. FiscHERnek „A »De rerum natura« címének értelme" (17—21) és I. SiADBEmek „Az albán nyelv latin elemeiről" (63 — 9) szóló tanulmánya. Az eleven román fonológiai kutatásokat négy írás képviseli. ANDREI AVRAM ,,A román félmagánhangzók fonológiai szempontból" (71 — 9) című tanulmányában a JAKOBSON által kidolgozott bináris (vagyis a megkülönböztető jegyek ellentétére felépített) módszer segítségével elvégzett vizsgálatai alapján arra a meggyőző eredményre jut, hogy a mai románban a (diftongusokban előforduló) |g| és az |p| ,,nem-szótagalkotó" magánhangzó, más szóval félmagánhangzó. A nálunk is jól ismert EMIL PETROVICI „Egy szláv fonológiai rendszer és egy újlatin morfológiai rendszer összeszövődésé"-ről (81 — 9) ír érdekes tanulmányt. Idevágó elveinek egy részét magyarul is kifejtette (vö. I. OK. IX, 1 — 11; az előadás vitája uo. 12—25). Mint ismeretes, PETROVICI professzor a román nyelvben a hangrendszer számos lényeges pontján a szláv hatás figyelembevételének fontosságát tanítja. Ez az összefüggő elmélete főleg a palatalizált, illetőleg labializált mássalhangzók, a diftongusok kérdésében, de voltaképpen az egész román fonémarendszer megítélésében polarizálta a román fonológusokat. Amikor itt röviden újból összefoglalja idevágó nézeteit, egyúttal azt is hangoztatja, hogy ennek a szláv fonológiai hatásnak ellenére a román nyelv továbbra is megtartotta újlatin morfológiai rendszerét. A. ROSETTI professzor szintén ismerős Magyarországon. „A fonológia és a hang-