Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Gáldi László: P. Hartmann, Wortart und Aussageform (ism.) 387

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 387 német és francia jelölésmódot. Ugyancsak az OrthVng.-ra vonatkozik egy másik megállapítása: e szerint Dévai Bíró ismerte Stanislaw Zaborowskinak, a neves lengyel humanistának Orthographiáját (170; vö. BALÁZS, Zur Frage des Erwachens der osteuropäischen Nationalspracben: Kny. a „Deutsch—slawische Wechselseitigkeit in sieben Jahrhunderten" című, Berlinben megjelent kötetből. 38, 59 — 60). 3. Nemcsak itt deríti föl XVI. századi nyelvtudományunk európai kapcsolatait, ez a szándéka végig vonul az egész köteten, s különösen a Sylvester Grammatica Hungarolatináját tárgyaló V. fejezet (185 — 237) több részében. A Grammatica mintáinak kutatásában főleg Reuchlin hatásának kimutatásával gazdagította tudásunkat a szerző. Megállapította, hogy Sylvester a magyar magánhangzók rendszerezésében a „De rudimentis Hebraicis" írójának nyomdokain haladt (204—7; erre 1. BALÁZS: MNy. LIT, 185—92; AO. VII, 65 — 75). Sylvester grammatikameghatározásának mintáját is új úton kereste : BALÁZS szerint nem Melanchton, hanem Guarino vagy valamely más, Guarinót követő humanista hatott ebben a latin—magyar nyelvtan írójára (196). Szerzőnk — helyesen — nemcsak a mintákat igyekszik számba venni, hanem azt is,. hogy belőlük merítve, a négyszáz év előtt dolgozó tudós mennyire „tudta a nyelvi tényekhez alkalmazkodó, öncélú rendszerbe foglalni anyanyelvének grammatikai elemeit" (236): Sylvester állást foglalt a szóelemző írásmód mellett, s a mellékjeles rendszer elveit szabályokba foglalta; a magyar nóvragozásnak a latin deklinációktól való különbözőségét „elég jól látta, de a latin ca«MOTendszer szorításából még nem tudott teljesen kiszabadulni"; jelentős még a magyar alanyi és tárgyas igeragozás megkülönböztetésére irányuló kísérlete és több más elméleti észrevétele. BALÁZS Sylvesternek az európai nyelvtanirodalom fejlődéstörténetében való helyét is kijelöli: arra a fokra helyezi, amelyen Dubois latin—francia nyelvtana van; az olasz és a spanyol vulgáris nyelvű grammatikai irodalom akkor már előbbre haladt, a német és lengyel viszont csak ott tart, ahol Hegendorfernek vulgáris tolmácsolatú latin nyelvtana (232). 4. A monográfia számos részlete közül ne hagyjuk említetlenül a ritmikai (294— 310) s különösen az összehasonlító ritmikai (299—303) megjegyzéseket, a Krakkóban 1527-ben kiadott nyelvgyakorló könyv magyar részének (78—84), Sylvester bibliafordítása stílusának, fordítói módszerének (248—60, 420— 1) jellemzését s a sok forrás alapján megalkotott színes korképet. Nincs terünk az irodalomtörténeti és pedagógiatörténeti érdekű fejezetek vázolására, S le kell mondanunk a krakkói és a wittenbergi humanizmus szemléletes rajzának, Nádasdi plasztikus arcképének bemutatásáról. A könyv értékes nyelvtudományi eredményei, a szerzőnek a klasszikus és modern nyelvekben való nagy jártassága, széles látóköre, Sylvester és más humanisták versrészleteinek művészi fordítása: mind arról tanúskodik, hogy BALÁZS JÁNOS nemcsak kitűnő ismerője, hanem méltó monográfusa is nagy humanistánknak. , VERTES O. ANDRÁS Peter Hartmann: Wortart und Aussageform Heidelberg é. n. (1956), Carl Winter. 185 [+ 2] 1. Magától értetődő, de gyakorlatilag sokszor figyelmen kívül hagyott igazság, hogy általános nyelvészeti kérdésekről és általában a nyelvről nyilatkozni csupán korszerűen értékelt széleskörű nyelvi anyag alapján lehet; a nyelv életének efféle konkrét megfigyelését semmiféle elvont, adatok nélküli okoskodás nem pótolhatja. Ezért kell érdeklődéssel fogadnunk minden olyan kísérletet, mely eddigi általános nyelvészeti látóhatárunkon bizony alig megjelenő nyelvi rendszerek felé fordítja a kutat ók figyelmét. P. HARTMANN, e rendkívül szorgalmas nyugatnémet indoeuropeista, bevallottan az általános nyelvészeti dokumentáció gazdagítása céljából tette közzé „Untersuchungen zur allgemeinen Grammatik" című, többkötetes kiadványának első részeként a jelen munkát, melyben megbízható standard-összefoglalások, sőt bizonyos mértékben személyes.