Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Fónagy Iván: A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben 73

A HANG ÉS A SZŐ HÍKÉRTÉKE A KÖLTŐI NYELVBEN 99 tartás azáltal válik olyan mélyen őszintétlenné, hogy a szereplők úgy tesznek, mintha spontán beszélgetésről lenne szó. A gyerek arra a mindennap megismétlődő kérdésre, hogy „na, mi volt az iskolában", ugyanolyan változatlanul azt feleli, hogy „semmi". Ösztönösen vagy tudatosan megértette, hogy a kérdés nem neki szól, hanem az alkalomnak, nem is kérdés voltaképpen, hanem a helyzet által kiváltott spontán reakció, s ha ezenkívül van funkciója, az legfeljebb az, hogy a kérdező személy közönyét leplezi. Az udvarias „Hogy vagy?" redundanciája a felnőtt számára már nyilvánvaló. Ha valaki „köszönöm"-mel felel rá, a kérdezőnek fel sem tűnik, hogy nem feleltek kérdésére, hiszen ő sem szánta annak. (Az angolban még jobban eltávolodott a „How do you do" jelenlegi funkciója a mondat eredeti jelentésétől. Üdvözlésként fogják fel és felelet helyett ugyanezzel a formális kérdéssel viszonozzák.) A bujkáló csalás teszi ellenszenvessé az előregyártott tréfákat is. Elítéljük, hogy valaki (olykor eleve silány minőségű) készáruval igyekszik az eredeti humort megillető elismeréshez jutni. Minél nagyobb az ellentét a mímelt és a valóban teljesített szellemi munka között, annál ellenszenvesebb a közlés. (A nyilvánvaló kliséket, közmondásokat nem fogadjuk ellenszenvvel, ha a beszélő sem tünteti fel őket többnek annál, mint amik valójában.) Ha erkölcsi elveinket a nyelvi formára is kiterjesztjük, azt kell mondanunk, hogy a leplezett köznyelvi redundancia valójában megtévesztés, csalás, kellő fedezettel nem rendelkező papírpénz forgalomba bocsátása. Még egy másik módon is megrövidít minket a banális frázis. A leplezetlen, játékos ismétlést zavartalanul élvezheti a versolvasó. A belső kritikus én, mely az ember öt-hat éves korától fogva egyre szigorúbban elítéli a monoton ismétlés gyönyörét, a vers esetében engedékeny, hiszen nyilvánvalóan magasrendű szellemi produkció keretén belül került az ismétlésekre sor. A konkrét, differenciált, magas informatív tartalommal bíró (szociálisan értékes) nyelvi formával mintegy megvásárolja a költő az ismétlés gyermeki, ősi örömét. A köznyelvben a szüntelenül változó forma leplezi az ismétlést (mások szavainak ismétlését). A versben ennek ellenkezője történik. A látszólagos ismétlés gyakran új tartalmat leplez. A változatlanul ismétlődő szakaszzáró sor, más árnyalatot, nemegyszer egészen más értelmet kap szakaszról szakaszra. Gondoljunk Villon klasszikus refrainjeire („Mais où sont les neiges d'antan", „Bien est eureux qui riens n'y a !", „Il n'est bon bec que de Paris"), vagy akár a kisigényű sanszonok refrainjeire, melyek értelme ellenkezőjére változik gyakran az utolsó szakaszban. Verlaine „Chevaux de bois", c. versének első szakaszában nyolcszor ismétlődik a tournez szó. Tournez, tournez, bons chevaux de bois, Tournez cent tours, tournez mille tours, Tournez souvent et tournez toujours, Tournez, tournez au son des hautbois. Soronként kétszer fordul elő a szó, kétszer közvetlenül egymásután, kétszer a két félsor (hémistiche) elején. Tehát még az ismétlés módja is kötött (képlete: abba). Ugyanakkor azonban az ismétlésnek sajátos mondanivalója van. A forgó körhinta mozgását festi, az újra és újra felbukkanó falovat eleveníti meg. Messzemenően funkcionalizálja, a közlés szolgálatába állítja a vers a rit-7*