Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Az újabb észt nyelvészeti irodalom (ism.) 119

120 ISMERTETÉSEK, SZEMLE Ebbe a csoportba sorolható még S. NIGOL beszámolója egy lettországi észt nyelvszigeten tett tanulmányútjáról (E I), G. VILBASTE cikke az észt népi növénynevek gyűjtésének történetéről, és H. VIIRES beszámolója az észt akadémiai Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet nyelvjárási gyűjtőmunkájáról. 2. Nyelvhelyesség és helyesírás. Számos tanulmány foglalkozik ezekkel a gyakorlati kérdésekkel is. Az észt nyelvtudomány nemcsak a tudósok sajátja, hanem a magas nyelvi műveltségű pedagógusok és más érdeklődők számára is. hozzáférhető. Jellemző adatként megemlíthetem, hogy a most ismertetett kiadványok példányszáma ezer, noha az észtek lélekszáma csak mintegy nyolcada a magyarságénak, és a magyar nyelvészeti kiadványok példányszáma ritkán éri el ezt a mennyiséget. A jelzett tárgyú tanulmányok közül megemlíthetjük J. V. VESKI cikkeit az újságok nyelvezetéről (E I), az észt helyesírás következetlenségeiről (E II), valamint a birtokos* jelzős szóösszetételekről (E III). Az utóbbi részben felelet E. RAIET hasonló tárgyú rövid cikkére (E I). E. NTJRM az igeragozás nyelvhelyességi kérdéseit (E III), valamint az észt hosszú magánhangzók orosz betűs átírását tárgyalja (K). 3. Számos tanulmány foglalkozik az észt leíró és-történeti nyelvtan-, nal. Ez természetes is, hiszen az olvasókat elsősorban. ez a tárgykör érdekli. Ide számítom az észt irodalmi nyelv történetére vonatkozó értekezéseket is. A. KASK kísérletet tesz az észt irodalmi nyelv korszakolására (E I). Eredményeit a következőkben foglalja össze: I. Az, északi-észt nyelvjáráson alapuló irodalmi nyelv kora: 1) Idegen nyelvtani fölépítéssel és kialakulatlan helyesírással főleg papoknak szánt egyházi irodalmi nyelv a XVI—XVII. században (1524—1686: az első szövegemléktől az újabb helyesírásig). 2) Anépnek szánt egyházi irodalmi nyelv (1686 — 1813, Rosenplánter fölléptéig). 3) Átmenet az idegenszerű egyházi irodalmi nyelvből a népi irodalmi nyelvbe (1813 — 1857, a Kalevipoeg megjelenéséig). II. A népi irodalmi nyelv kora: 1) Az észt népi irodalmi nyelv kialakulása és egységesülése (1857 —1900). 2) A nyelvújítás kora (1900 — 1940). 3) Az egységes észt irodalmi nyelv átalakulása nemzeti nyelvvé (1940—). A. Hind regényeinek nyelvéről ír E. VÁÁRI, a népköltészetéről J. PEEGEL,, alaktani kérdésekkel foglalkozik A. UNIVERE és S. TANNLNTG cikke (E I). E. AHVEN az 1905 — 7. forradalmi esztendők hatását vizsgálja az észt szókincsben, J. PEEGEL a népdalok nyelvének hangtani kérdéseiről ír. Alaktani és mondattani kérdésekkel foglakozik H. RÁTSEP, P. PALMEOS, K. KURE, E. PÁLL (E II). Az észt irodalmi nyelvi normák kialakulásáról szól A. KASK tanulmánya, észt hangtani, alaktani, jelentéstani és mondattani kérdésekkel foglalkozik E. NOÉM, J. PEEGEL, H. RÁTSEP, S. NIGOL,. I. KONT, E. LATJGASTE (E III), P. ARISTE, E. PÁLL, E. RAIET, E. RIIKOJA (K). K. ABEIÍ. tanulmánya a verses műfordítás alapelveiről szól (E II). Az észt szókincs történetének egyes kérdéseit szintén több dolgozat tárgyalja: P. PALMEOS a háziállatok neveiről ír (E I), P. ARISTE néhány finnugor eredetű észt szó etimológiáját közli, U. MASING egy esetleges akkád jövevényszót mutat ki a lapp ésa finn—volgai nyelvekben '(fi. maksaa, é. maksma, lpN. makset stb. 'fizetni?, md. maksoms 'adni'). A. VIIRES az észt kádármesterség műszavait dolgozza fel (E II), P. ARISTE helynévmagyarázatokat közöl, U. MASIISTG pedig az osmo szó jelentéseiről és eredetéről számol be (E III). Külön figyelmet érdemel A. TOOMESALU dolgozata a'Saaremaa- . szigeti szélmalmokról, ill. a velük kapcsolatos szókincsről. A szerző nem nyelvész, hanem a Társaság levelező gyűjtője. Eredeti dolgozata 505 gépelt lap 75 rajzzal és fényképpel. Az itt közölt cikk ennek az anyagnak csak csekély töredékét adja (E I). Észt nyelvjárási szöveget közöl E. SUL. Az észt rokonságnevek finnugor elemeit vizsgálja E. VÁÁRT (E II). 4. Több dolgozat foglalkozik a kisebb finnségi nyelvek kel, illetőleg a finnségi nyelvek egyes hangtani vagy alaktani kérdéseivel. így H. RÁTSEP a finnségi nyelvek t-s infinitivusát vizsgálja szélesebb finnugor alapon (E I). P. ARISTE az isuri (inkeri, izsor) nyelvről (KETTUNEN szerint nyelvjárásról) számol be (E II). G. VILBASTE vót növényneveket közöl, P. PALMEOS a karjalai nyelv valdaji nyelvjárását ismerteti. 5. Számos tanulmány a távolabbi rokonnyelvek bői, elsősorban a mordvinból veszi tárgyát. így V. HALLAP a mordvin nyelv finnugor eredetű ige-