Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)
Tanulmányok - Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához 3
10 DBME LÁSZLÓ —i • : • • ~ • sék fel e sajátos jelenség okát.5 — Az egész rendszerezés erősen a formalizmus jegyében fogant. Olyan ez — szoktam mondani —, mintha valamelyik biológusunk, a lábak száma alapján osztályozván az élőlényeket, a kótlábúak közé sorozná az embert, a tyúkot meg a trópusi kétlábú gyíkot is, azután a fejlődéstörtónészekre hárítaná annak kinyomozását: miért is került a valóságban az ember az emlős állatok közé, aránylag távol a madaraktól, a gyík meg a hüllők közé, elég távol az embertől. A fonológiának, de LAZICZIUS egész nyelvszemléletének is, némileg új színezetet ad később BÍÍHLBR Sprachtheorie-jenek megjelenése. A munkát LAZICZIUS először ismerteti (NyK. XLVIII, 365), mégpedig teljesen egyetértően; s a továbbiakban egyre inkább fel is használja. „Általános nyelvészet" című következő, a fonológián már jóval túlmenő összefoglalásában (1942) ennek szellemében foglalkozik a nyelv s ezen belül a fonéma funkcióival. De már ez előtt, ,,Jeltan, elemtan" című cikkében (NyK. XLIX, 172) bevezeti a bühleri hármas funkciót a fonológiába, s — ismét az elméletből, nem a nyelvből kiindulva — betölti az űrt a fonéma és a változat közt az emfatikum fogalmának bevezetésével. Érdekes, hogy itt még emfatikumként szerepel — helyesen — nemcsak az időtartam-többlet, hanem a szó dinamikus képének, azaz hangsúlyviszonyainak megváltozása, továbbá a hangszín eltorzulása s általában minden affektív ejtés is; az Általános nyelvészetben, sőt már a két mű közti idegen nyelvű munkákban azonban az emfatikum fogalma az érzelem okozta nyúlásra szűkül le, mert így illik legjobban a fonéma és a változat közé. — Itt is, másutt is küszködik LAZICZIUS azzal, hogy a fonológia kategóriáit a langue—parole kettősség sémáiba gyömöszölje, melyet oly sokra becsül, hogy ,,A nyelvtudomány harmadik axiómája" című cikkében (Athenaeum XXVI, 36) még BüHLERt is megbírálja, mert annak négyes rendszere, a Sprechhandlung, Sprechakt, Sprachwerk és. Sprachgebilde — az ergon, energeia és aktus fogalmát tartalmazván — ellene mond a saussure-i kettősségnek.' A fonológia tételeit s ezen belül az emfatikum tanát most nem bírálnám; e kérdésről 1. Magyar Hangtani Dolg. 134—154. Csak arra mutatnék itt rá: ha egyáltalában igaz is a nyelvi jelre a bühleri hármasság, a kifejező, ábrázoló és felhívó funkció, azt senki sem bizonyította be, s LAZICZIUS is csak posztulálta, hogy akkor ez a nyelvi jel elemeire, a fonémákra is érvényes. Ami pedig az egész funkcionalizmust illeti a fonológiában, arról csak annyit: a szavakat a beszélő egyenként tartja számon, s ezeknek jelentésük is egyenként van; mégpedig minden konvencionális hangtestnek a magáé; a fonémákat is egyenként tartjuk számon, de azokhoz funkciót már nem mint egyedekhez, csak mint kategóriához tudunk fűzni, hiszen nincsen külön funkciója a &-nek, a &-nak, az a-nak, az ^-nek — ahogyan saját jelentése van a kutya, az ostor, a könyv szavaknak —; a fonéma nem azért funkciós elem — ha az —, mert b vagy k vagy a vagy i, hanem azért, mert fonéma, mert szavak hangtestének alkotására és megkülönböztetésére 5 L. pl. ezt a megjegyzést : „Ha a fonológiai vizsgálat azt mutatja, hogy a magyar föld egyik sarkában ugyanolyan magánhangzó-rendszert használ a nép, mint attól esetleg 100 kilométerrel távolabb fekvő vidéken, akkor ezt a tényt, mint nyelvi tényt, egyszerűen el kell fogadnunk nem törődve a földrajzi távolságokkal. Hogy aztán mi közük van egymáshoz a földrajzilag olyan távol eső nyelvjárásoknak, mint pl. a középső palóc és a középszékely... az más kérdés, nyelvjárásaink genetikai összefüggésének kérdése" (Bevezetés a fonológiába 56). ,
