Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Antal László: Megjegyzések Kenneth L. Pike „egyesített” elméletéről 403
MEGJEGYZÉSEK KENNETH L. PIKE „EGYESÍTETT" ELMÉLETÉBŐL 407 L Az átfogó igény nem ismeretlen törekvés az utóbbi évek általános nyelvészetében. Például F. MIKUS4 ós L. HJELMSLEV5 — persze eltérő módon — de egyformán azzal az igénnyel léptek fel, hogy olyan nyelvi analízist dolgoznak ki, mellyel a világ valamennyi nyelvét egy magasabb síkon közös nevezőre hozhatjuk és a típusbeli különbségek ellenére matematikai pontossággal összemérhetjük. Az ilyen, nemcsak rokon nyelveket összehasonlító munka megkezdését sürgeti a technika egy olyan fontos találmánya is, mint a fordítógép. De míg ez a feladat kielégítő megoldást nem nyert, más szóval, amíg meg nem találtuk megnyugtató formában azt a nyelvi alapsejtet, mely a világ minden nyelvének tovább nem osztható alapegysége, s amelynek kombinációjából áll a legösszetettebb és legbonyolultabb nyelvi képződmény is, addig talán korai lenne máris a nyelv és a tőle oly lényegesen különböző egyéb életmegnyilvánulások egységes elméletét kutatni. 2. Van a PIKE-elmélet kiinduló gondolatával kapcsolatban egy alapvető aggályunk. Nevezetesen, hogy az egységes láncba-rendeződés ós kölcsönös felcserélhetősóg, mely PIKE szerint a verbális és nem-verbális viselkedés között megfigyelhető, a beszódtónyekre vonatkozik és nem a nyelvre. Nyelv és beszéd különbsége, melynek hogyanja és mikéntje körül oly sok vita folyt Európában, az amerikai nyelvészek számára sohasem volt különösebben fontos. Talán ez a közömbösség bosszulja meg magát akkor, amikor PIKE a -beszédtények egy jellegzetességéből (nevezetesen egyszeri •és konkrét voltukból) kiindulva akar nyelvelméletet felépíteni. A beszéd elemei, melyek mindig egy meghatározott beszélő konkrét helyzetben létrehozott produktumai, valóban beilleszkednek az illető konkrét viselkedésének egészébe. De a nyelvtudomány számára a sok különböző helyzetben létrehozott s így sok különböző viselkedés-láncba illeszkedő beszédmegnyilvánulásból csak az fontos, ami a helyzetek különbözőségén túl, illetve azoktól függetlenül a szóban forgó beszédtényt mint nyelvi elemet jellemzi. Más szóval: a nyelvet éppen úgy kapjuk meg, hogy a beszédmegnyilvánulásokból elvonatkoztatunk mindent, ami egyedi és konkrét. Ebben az esetben viszont a nyelv bizonyos elemeit csak a nyelv bizonyos más elemeivel mérhetjük össze, s kategóriáinak határát ós azok viszonyát csak a nyelvi rendszer egészéből vezethetjük le, nem kívülálló tényezőkből. 3. Végezetül rá kell mutatnunk arra, hogy a behavioréma és utteróma, ill. a motifóma ós a morfóma közötti párhuzamnak komoly akadályai vannak. Míg a behaviorémának — PIKE szerint — felső határa nincs, az alsó pedig gyakorlatilag alkalmatlanul kicsi, s így az elméletben kell küszöböt szabnunk, addig az egyes nyelvi elemek — fonéma, morféma stb. — határait nem a nyelvelmélet szabja meg, hanem maga a nyelvi rendszer. S ezek a kategóriák függetlenek a megfigyelőtől. A nyelvész csak feltárja, s nem kreálja őket. PIKE pedig úgy oldotta meg a kérdést, hogy a viselkedés általános kategóriáit, melyeket valóban saját maga állapított meg, hozzáigazította a nyelv objektív kategóriáihoz, elsősorban a morfémához. A tudományban a legszokatlanabb feltevés sem haszontalan. Ha másra nem jó, akkor is becses, mint tilalomfa, mely óvja a későbbjövőket: erre ne menjetek! Sajnos, úgy látjuk, hogy PIKE elképzelése is tilalomfának bizonyul. De jószándékú erőfeszítését így is méltányoljuk. ANTAL LÁSZLÓ 4 F. MIKTJS, Quelle est en fin de compte la structure-tvpe du langage ?: Lingua III, .4., 5 L. HJELMSLEV, ,,Prolegomena. . ."
