Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Ujváry Lajos: A nyelvi jelek szerkezete és funkciója 369
370 TJJVÁRY LAJOS éppen tükröződőről hírt kaphatnánk, nincsenek és nem is lehetnek. Hiszen mire egy ilyen tudattartalom jele elterjedne, közösségivé, társadalmivá válhatna, a vele jelölt tudattartalom rég megváltoznék. Ha pedig valamiképpen mégis kialakulnának ilyen, a szüntelen változó tükröződését jelölő, vagyis tudattartalmak közvetítésére alkalmas és az egy nyelvet beszélők közösségében tartósan azonos nyelvi jelek, nem mennénk velük semmire. A tudattartalmak száma ugyanis végtelen, jeleket számon tartó képességünk viszont véges.3 Annyi jelünk lenne így, annyit kellene közlésre vagy a közöltek megértésére szüntelen készenlétben tartanunk, amennyinek számontartására semmiképpen sem volnánk képesek. 2. Hogyan oldja föl a nyelv az érintkezés e két egymást kizárni látszó föltételének, a tudattartalmak meg nem szüntethető változékonyságának és végtelen sokféleségének s a nyelvi jelek egy bizonyos közösségen belül való azonosságának, tehát legalább viszonylagos állandóságának ós a jeleket számon tartó képességünk véges voltának ellentétét? Úgy, hogy a tudattartalmat egységnyi részekre, teljes képzetekre, a teljes képzeteket pedig még kisebb egységekre, rószképzetekre bontja, s a teljes képzeteknek részképzetek jelölőiből szerkesztett nyelvi jeleit is, ezeken belül a rószképzetek nyelvi jeleit is egymáshoz viszonyítja.4 A szüntelen változó valóság s a hozzá fűződő, ugyancsak szüntelen változó egyéni állásfoglalás szerkezetéhez válik ily módon a nyelvi jelek szerkezete is hasonlóvá s ezzel képessé arra, hogy közvetítse a folyton változó tudattartalmakat. Az érintkezés nyitja ez a részekre bontás: a mindig sok elemből összeszövődő valóságnak s ezt a bonyolult valóságot tükröző, még bonyolultabb és változékonyabb tudattartalmaknak olyan nyelvi jelekkel való jelölése, amelyek maguk is összetettek, rugalmasak és változékonyak, amelyeknek elemei, a rószképzetek jelölői ( azonban viszonylag állandók. i A tudattartalom egységnyi részének, a teljes képzetnek, rószképzetek , jelölőinek egymáshoz viszonyításával esetről esetre szerkesztett, ezért rugalmas í és változékony nyelvi jele a mondat, a rószképzetek viszonylag állandó jelölője a szó. A mondottakból következik, hogy közösségi és viszonylag állandó, vagyis az egy nyelvet beszélők körében tartósan azonos, mintegy társadalmi megegyezésen alapuló csak ez utóbbi lehet. Ami a mondatban s a mondatnál nagyobb érintkezési egységekben (elbeszélésben, leírásban, szónoki beszédben, tudományos értekezésben stb.) mint esetről esetre szerkesztett, összetett nyelvi jelben közösségi, az csak az ilyen összetett jel részeinek (mondatban a rószképzetek jelölőinek, nagyobb érintkezési egységekben a mondatoknak) egybeszerkesztési módja, az összetett jel összetevőinek azonos szabályok szerint való egymáshoz viszonyítása. Mondat és szó ezek szerint legfőképpen abban különbözik egymástól,N hogy a mondat esetről esetre szerkesztett, egyszeri és egyedi,5 a szó viszont (ehhez képest) egyszerű, viszonylag állandó és közösségi nyelvi jel. 3 Vö.: „Minthogy a tudattartalmak száma végtelen, mindegyiknek külön nyelvi jelölője nincs, és nem is lehet." (BÁRCZI i. h.). 4 Vö.: WUNDT, Die Sprache, II. k. 1900, 240. 1. — A folyamatot tüzetesen leírja PAIS (Kérdések és szempontok a szóösszetételek vizsgálatához: MNy. XLVII, 135—6). Másik i. m.-ben (5, 9) helyesbíti is WUNDT, valamint GOMBOCZ és KLEMM fölfogását, s bebizonyítja, hogy az egyszavas mondatpótló is — mondat, mert ,,a helyzet támasztotta képzetekből meg az egy szó jelentette képzetből szövődött viszony" fejeződik ki benne. 5 „Ein Satz ist und bleibt das Erzeugnis der psychisohen und sprachlichen Tátigkeit des Sprechenden alléin." (RIES, i. m. 46.)
