Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

A NYELVTANI NEM KIALAKULÁSA 3Q3 szerint nem lehet határozott választ adni. (Lásd BRITGMANÜST, Grammatik 285. HÍRT, 81—4 szilárdabban hisz ebben a hipotézisben. E problémára még visszatérünk.) SPECHT (Ursprung) az indogermán névragozási rendszer kialakulását éppen ezzel az elmélettel magyarázza, s a heteroklizist a mutatónévmás enkliziséből vezeti le. De ha a tövek maguk egy korábbi osztályi vagy ahhoz hasonló tagozódásból keletkeztek is, a genus maga ebből a folyamatból nem fejlődött ki, mert e kategória a tövek kialakulásánál feltétlenül később jött létre. Ezt a legvilágosabban az mutatja, hogy a genus és a névragozási tórendszer két különböző dolog. Az indogermán alapnyelvben a genus és a tő nem alkotott egységet, önállóságát mindkét jelenség őrizte. Az viszont nem vitatható, hogy a tövek, illetve végződéseik sokfélesége könnyítette meg a genus kialakulását. Az a körülmény, hogy a tő és a genus az indogermán alapnyelvben két különböző dolog volt, nem jelenti azt, hogy más nyelvcsaládban ne lehetne azonos egymással. Az indogermán különnyelvi fejlődésben a genus és a tő mind szorosabban összefonódott az egységesülés már vázolt folyamata sodrában. Vannak olyan modern indogermán nyelvek, ahol a tő és a genus teljesen összeolvadt. Ilyen az újfelnémet nyelv is. Ebben a főnévragozás — amennyiben tőről szinkronikus szempontból szó lehet — a három nem szerinti tőre osztható: der Vater m.,die Mutter f., das Kind ntr. Másutt e folyamat nem tudott teljesen végbemenni. A szláv nyelvekben például a tő és a genus ma is különáll, bár az óegyházi szlavón keresztül a nyelvtörténet lépésről-lépésre mutatja szorosabbá válásukat. A teljes összeolvadás a bulgárban és a macedónban létrejött ugyan, de a nyelv analitikus rendszere következtében valójában tövekről sem igen beszélhetünk. A többi szláv nyelvben a genus és a tő különbségét jelzik a mindenütt többé-kevésbé megmaradó improduktív ragozási típusok. (Lásd erre vonatkozóan SKALICKA, másképpen ROCHER.) Sok probléma merülhet még fel a genus ós a tő viszonya kérdésében. Ilyen az -a- tövű deklináció egyesszám nominativus és az -o- tövű ragozási rendszer semlegesnemű többesszámú nominativus-accusativus ragjának (-a) azonossága, amelyet először J. SCHMIDT és újabban mások is részletesen tárgyaltak. Ezek a kérdések azonban a genus kialakulásának ügyét közvetlenül nem érintik, habár esetleg adhatnak hozzá hasznos szempontokat. Az eddigiekből az a tanulság feltótlenül leszűrhető, hogy az indogermán alapnyelvben a genus nem egyidejűleg, nem azonos úton és nem ugyanazon okok következtében jött létre. Ebből is kiviláglik, hogy már egy nyelvcsaládon belül sem lehet ezt a kategóriát általánosítva tárgyalni. Valószínűnek látszik, hogy a semlegesnem ós a nem semlegesnem szintaktikai szükségletek következtében vált ketté. A hímnem és a nőnem morfológiai-szemantikai okok miatt különült el. 7. Az indogermán nyelvcsalád területét elhagyva sokkal nehezebb, kevésbé kikutatott talajon járunk. Különösen a nyelvtörténeti adatokkal egyáltalában nem vagy alig rendelkező ún. primitív nyelvek az indogermánnál kevésbé megbízható adatokkal szolgálnak a genus keletkezésére vonatkozóan. Bizonyos következtetéseket azonban főleg a bantu és szudáni nyelvekre le lehet vonni. WESTERMANN kimutatja, hogy a bantu nyelvekben és a bantu hatására egyes szudáni nyelvekben létrejött névszói osztályok jellegzetes ragjai eredé/ Nyelvtudományi Közlemények LX.