Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339
360 FODOB ISTVÁN Ha e két esetben a genust gyöngítő és fordított úton létrejött fejlődésről van is szó, megmutatja, hogy a rahangzasnak van szerepe az indogermán nyelvek életében. A ráhangzás kifejlődését nem kell mechanikus folyamatnak elképzelni, hiszen elég fontos funkciót kapott: a szórend szabad volta következtében ez jelölte a szókapcsolatok tagjainak egymáshoz való tartozását. A kialakulóban levő egyeztetés nem jelezte mindjárt a genuskülönbséget, hiszen csak a szóvégekhez igazodott, azok alakját pedig a tövek és a suffixumok szabták meg. Ahányféle casusrag végződése volt a főnévnek, annyiféle alakban igazodott hozzá a változó nemű szófaj is. Csak amikor a kétféle accusativus végződés kifejlődött, akkor vált lehetővé a genus jelölése. A változó nemű szófaj itt is híven követte az accusativus megfelelő végződését. Ekkor pedig a dhabhros melléknévnek két paradigmarendszere keletkezett, mert ugyanolyan ragozási rendszerbe (pl. -o- tő) tartozó főnevek mellett kétféle accusativus végződést kapott. Az egyikben a nominativus azonos volt az accusativusszal, a másikban a két casust külön ragok képviselték: 1. dhabhrom n.-a., 2. dhabhros n. — dhabhrom a. Ahhoz tehát, hogy a genuskülönbség kialakuljon, a génre animó és a génre inanimé szétváljon, két jelenség nagyjából egyidejű találkozására volt szükség: a nominativus és accusativus különbségére, illetve azonosságára ugyanazon ragozási rendszeren belül az odatartozó szavak különböző csoportjai között, valamint az egyeztetés kialakulására. Miután az első lépés megtörtént, a fejlődés a BRUGMANN által leírt úton haladt tovább. A lényeg azonban itt nem az volt, hogy a *gvend és a *stri főnevekből új nőnóvképző vonódott el, hanem az, hogy a változó nemű szófajok e végződéshez igazodtak. Nyilvánvaló, hogy a nőnem csak fokozatosan kezdett megszilárdulni azáltal, hogy a változó nemű szófajok sokféle végződései lekoptak, és egyre kevesebb, majd végül csak néhány végződésük maradt, s ez az egy vagy két különböző végződés a többféle végződésű főnevekre egyaránt vonatkozott. Tehát a *guerid dhabhra, ekya dhabhra egyeztetés hatására a korábbi stri dhabhri helyett stri dhabhra egyeztetés fejlődött ki. A gvenü, eícvd, stri nőt vagy nőstényt kifejező jelentése itt szolgáltatott analógiát. Most már csak az a kérdés, miért nem maradt meg a változó nemű rófajok sok végződése, és miért éppen az -a győzte le az -i ragot? Ennek oka a lehetett, hogy a gyakrabban előforduló főnevek, illetve azok végződései ai ilógiás hatásukkal fokozatosan kiszorították a ritkább végződéseket. Ki'önösen akkor fordult ez elő, amikor több különböző végződésű főnévre ug3 mázon változó nemű szó vonatkozott. Ebben az esetben nyilván a gyakrab, in hallott végződés lehetett az irányadó: *sá guend ue stri; guend ue stri dhabi ra. Az -a- tövű deklinációba pedig több ós gyakrabban használt főnév tartó: ott, mint az -i- típusba. Egyébként lényegében nemcsak a kimondottan nőt v? \j nőstényt kifejező jelentés számított, hanem maga a végződós, hiszen -a végi. 'désű lehetett számos kifejezetten férfit, hímet jelentő szó is (latin scriba, óegyh. wjevoda stb.). E főnevek genusának kérdésére még visszatérünk. A ráhangzás létrejöttét, mint mondottuk, nyilván az összetartozó' mondatrészek (pl. jelző — jelzett szó) kapcsolata is elősegítette. Más szóval az a szükségesség, hogy az összetartozó mondatrészek alaktani jegyekkel is megkülönböztethetők legyenek, válthatta ki a ráhangzás kifejlődését, vagy legalábbis elterjedését. Nem érdektelen hivatkozni FREI (55—56) nézetére, aki „assimilation cliscursive" néven a nyelvi alkalmazkodás általános jelenségei közt tartja számon az egyeztetés elterjedését.
