Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Vértes Edit: Nyelvtani adalékok a keleti-chanti (osztják) nyelvjárásokhoz - 321

NYELVTANI ADALÉKOK A KELBTI-CHANTI (OSZTJÁK) NYELVJÁRÁSOKHOZ II. 329 séges volt a többnyire egytagú lativusi határozók hosszabbá tótele, nyomatékosítása. Szükséges lehetett a hosszabbá tétel azért is, mert a lativusi adverbium alakilag egybe eshetett, vagy legalábbis hasonlóvá válhatott az egyes szóesaládoknak azzal a tagjával, mely összetételekben szerepel s az irányhármasság szempontjából semleges. így a lativusi adverbiumok eset jellegét az elhomályosulás fenyegethette, mivel nem volt eléggé tudatos a lativusi adverbiális alak esetragos volta. FOKOS DÁVID véleménye szerint az osztjÉ. twí, toydl', toyaí, toydl, osztjD. téget, togöi, togúi', %otaii lativusi* adverbiumok végén nyomatékosító partikula van (PF. 99), ós ,,die Partikel scheint nur zur Verstárkung zu dienen und nicht zum Lativsuffix zu gehören" (uo.). FOKOS számol ugyan annak a lehetőségével, hogy az osztjD. -i nemcsak osztjÉ. -í megfelelője lehet (mint a fent idézett példákban), hanem osztjÉ. -s végződése is (t\is, noyos, vö. még noyos, i. m. 100—1), de végül mégis az alábbi következtetésre jut: ,,Es ist wahrscheinlich, dass demSO. i nur das Tentspricht, und das NO. é, s, s das BUDENZ (Ug. Al. 386, 377) mit finn. -kse, tscher. -s zusammenstellt* [*Vgl. auch SZINNYEI, Finnisch-ugrische Sprachwissenschaft 71] im SO. nicht erhalten ist (südostj. t ~ nord-ostj. s, wog. s < urspr. c, c PAAS. FUF. II: 96, s-Laute 92)." (I. m. 102). Az osztjÉ. és D. hosszabb ós rövidebb lativusi adverbiumokra vonatkozó kitekintésből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a hosszabbító elemnek lehet lativusi jellege, de nem feltétlenül csak irányjelölő ragként magyarázható. Ezt az eredményt az osztjK. nyelvjárások hasonló jelenségeinek magyarázásával kapcsolatban sem szabad szem elől tévesztenünk. 6. Előbb a Vj.—V. -pá,-pá magyarázatát kíséreljük meg. A finnugor' nyelvek testesebb határozóragjainak magyarázatakor leginkább arra szoktak gondolni, hogy valamely nóvutó raggá rövidült s esetleg még — attól függően, milyen nyelv ragjáról van szó — a magánhangzóilleszkedós törvényeit is követni kezdte. A -pá,-pá ragszerű szóvégződéssel kapcsolatban először is az osztjÉ. szövegekben gyakori pelá 'félé, -hoz' (ÉONyt. 1, 18; 17, 30 stb.) nóvutóra gondolunk. Ennek -pá, -pá raggá rövidülését azonban nehéz valószínűsíteni: szóközépi l > 0 fejlődésre a V.—Vj. nyelvjárásban — tudomásunk szerint —• nincs más példa. Haplológiára sem igen gondolhatunk, mert arra a névutó hangalakja nem nagyon ad alkalmat, különben is ismert még pell, pét (TÁPAY—BEKÉ 56) ejtósű alakja, s ez még kevésbé teszi valószínűvé a -pá, -pá alakú raggá rövidülést. E magyarázat további gyöngéje az, hogy a szóban forgó névutót csak az É. nyelvjárásokból ismerjük, tehát fel kellene tenni egykori meglétét a legkeletibb nyelvjárásokban is. Egyszersmind azt is fel kellene tenni, hogy — valamilyen más hasonló példával nem támogatható módon — a kérdéses szó raggá rövidült, s hogy a névutó kiveszett, illetve annyira ritka, hogy a D. és K. nyelv járásterületen sem PATKANOV, sem PÁPAI KÁROLY, sem KARJALAINEN, sem PAASONEN nem jegyezte fel. Az osztjK. nóvszóragozási rendszer annyira újnak, szinte kialakulóban levőnek látszik, hogy időrendi meggondolások alapján e talán még kialakulóban levő rag keletkezése sem tehető a mai nyelvjárási elkülönülésnél régebbi időre. Ez az amúgy is támadható származtatás annál könnyebben vethető el, mivel ennél sokkal valószínűbb magyarázattal is számolhatunk. Közismert az osztjÉ. ós a D. nyelvjárásokban egy partikula: „N. pdr S. pá 'und, auch', der auch zur Hervorhebung dient" (STEINITZ, OVd. II, 61; vö. OstjChr. 86, OstjGr. 152; PÁPAY—BEKÉ 54). Ugyanez a partikula a D.