Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - Károly Sándor: Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjának szófaji jellegéről 130
142 KÁROLY SÁNDOR adtá-b&n igei alakot érezhették. Ezt csak megerősiti a bagonyai ráolvasások adata, amely megkülönbözteti az igét az igenévtől. B) Az -a, -e ~ -ja, -je személyrag Mai köznyelvünkben az igenévhez általában a -ja, -je személyrag járul (lásd a II. 3. B) pontot). Régi nyelvünkben a -ja, -je személyrag használata ritkább volt. Első kódexeinkből például a következő adatokat idézhetem : BécsiK. 105 : o valaztottanac; MünchK. 86 : iftennc valaította; BécsiK. 26 : g meghagotta. Az istenadta-féle szerkezet sokszor jelzett szó nélkül is előfordul, ilyenkor az adtá-t nem vehetjük igealaknak, csak alkalmilag főnevesült igenéynek. Ilyen adataink is vannak -a, -e személyraggal, a későbbi időkből is (lásd az alábbiakban). A régi nyelvre vonatkozólag a -ja, -je hiánya tehát nem jelentheti azt, hogy igei alakokkal kell számolnunk. A -ja, -je csak később lesz az igenévi alak jellemzőjévé. Az viszont érthető, hogy az újabban keletkezett istenadta félékbe a régi szerkezetek hatása miatt a személyrag ; eleme nem kerül bele. C) A többi személyrag A következőkben az egész paradigmasort vesszük vizsgálat alá történeti szempontból. A kódexirodalom kora előtti adatok (vette, ütte, fútta) — amint fentebb láttuk — mind egyes számú 3. személyűek. A kódexek adatai nyelvtani személy szerint csoportosítva — SIMONYI közlése alapján, vö. NyF. 47. sz. 239 — a következők : Egyes szám 1. személy : KazK. 34 : „ueged az neköd zőrzöttem coronat"; NagyszK. 148 : „az aldot zeretS zylöttem fyamnak zent vereuel" ; 2. személy : CzechK. 187 (RMNy. II, 70) : ,,az te terömtótled zegeny bynős adamfyath"; JordK. Vllb : ,,Es adom the neked es te nemednek, te vtannad ez te laktad feldet, kanaarinak mynden feldeeth"16; PozsK. 2 : „The valaztottad fydo néped mya meg fogattal" ; 2. ,,Az teen magadnak walaztottad warofódban"; 3. személy : SzókK. 181 : ,,az ö tötte dologban"; NagyszK. 274 : ,,az ó zerető zulótte tartotta neuette aldot iefus" (SiMONYinál így : „Az ő szerette szülötte. . . ") ; ÉrdyK. 96 : „eerdemlyok az ew megh ygeertie bodogfágnak dychőfegeet" ; 129 : „mynden Iften atta yokat ember el feledne" ; 131 : „zent Mathe yrta kenyweenek heeted reezeeben" ; 327 : „az iften atta ydöoih" ; 384 : „az ew ween es ydew yarta rokonfaga" 541 : „chak az wr iften teremtőtte fydo nyélé marad" ; ÉrsK. 296 : „Az yften Atta yokath. . . ne tekozlyathok" ; DöbrK. 15 : „zent Dauid zidofagnak kiral'a zerzette zoltar". Többes számú alakok a kódexirodalomban — legalábbis eddigi tudomásunk szerint — nincsenek. A XVI. és XVII. századból SIMONYI idéz két többes számú alakot is : 1. személy : „Hogy a szentek az ő könyörgésekkel kívántunk jókat nyerjenek minékünk" (Pázm.: Kai. 1613. Appendix XVII). 3. személy : „A gepidák az ő régi laktok földökben, úgymint a Tiszátul fogva alsó Magyarországban ós Erdélyben ménének" (Lisznyai Kovács Pál : Magyarok krón. 1692. 180). — Ezek mellé kell sorakoztatnunk azokat az adatokat is, amelyekben az egyes számú 3. személyű alaknak többes számú bővítménye van: „más emberek szorzotté könyvből vettem" (Frankovics : Hasznos könyv 1588. 16 Nem lehet az első adat is feldét, mint ahogy SIMONYI esetleg lehetségesnek tartja (NyF. 47. sz. 27).
