Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

22 LOVÁNYI GYULA Ismerteti BUDENZ (VI, 165—71) ScHOTTnak Altaische Studien című tanulmányát. — Érdekes cikkben számol be HUNFALVY (III, 460—5) arról, hogy SCHOTT a Magyar Nyelvészet olvasója, időnkint ismerteti folyóiratunk egyes füzeteit egy berlini szemlében, sőt levélben is szokott vele kiigazításokat és kiegészítéseket közölni. Ilyen helyesbítéseket és pótlásokat tár most az olvasó elé HUNFALVY, és hozzájuk fűzi a maga észrevételeit. RIBDL SzENDÉnek (I, 20—30) A nyelvészetről általában című tanulmánya kiemeli, hogy a rokon nyelvek anyagi tekintetben a hangváltozás törvényei szerint lassankint távoznak el egymástól, az anyagi hasonlatosság tehát semmi esetre sem elegendő vagy éppen egyedüli jegye a nyelvrokonságnak. ,,A többesszám képeztetése a magyar és a rokon nyelvekben" a címe egy másik dolgozatának (I, 137 — 50). Vitára adott alkalmat a szócsaládrendszer is. LTJGOSSY „Szócsaládrendszer, nyelvészeti egymásután" című értekezésében (II, 138—59, 161—89) úgy vélekedik, hogy addig, míg ,, . . . a szócsaládrendszer . . . keresztülvive nincs: addig nyelvünk értelmes gazdái magunk sem vagyunk, nemhogy józan nyelvhasonlításról ily helyzetünkben szó lehetne" (II, 164). HTJNFALVY válaszában (II, 190—220) éppen az ellenkező nézetet vallja. Szerinte családosítani nem lehet addig, míg a rokon nyelvek összefüggései nincsenek tisztázva. SZILÁDY (VI, 143—9) a két szempont egyesítését tartja kívánatosnak. Végül BUDENZ (VI, 149—56) kijelenti, hogy a szócsaládok vizsgálatát sem a magyarban, sem a többi urál-altaji nyelvben nem lehet elkülönítve megvalósítani. — LTJGOSSY rendszerét követte egyébként CZUCZOR—FOGARÁSI szótára (1. CzF. I, Előbeszéd 17). Magyar—török szók viszonyát taglalja BUDENZ (IV, 401—38) HTJNFALVY jegyzeteitől kísérve. — FÁBIÁN (V, 194 — 203) kiegészíti BUDENZ magyar-jakut egybevetéseit (IV, 134—5). — VÁMBÉRYnak BuDENzhez intézett levele (VI, 510—9) török—magyar szójegyzéket közöl a két nyelv rokonságának bizonyítására. BUDENZ (VI, 519—21) rámutat némely egybevetés helytelenségére. — Mindezek az egyeztetések az akkori szemléletnek megfelelőleg még a közös eredet alapján állnak. Itt említem meg BuDENZnek ,,A szanszkrit igeidők a magyarra viszonyítva" című tanulmányát (V, 486—515). Meg kell emlékeznünk a finnugor összehasonlító nyelvészetnek azokról a tudományos ellenfeleiről, akikkel a Magyar Nyelvészet vitába szállt. Ezek: BALLAGI, FOGARASI és CZUCZOR. BALLAGI kezdetben, 1840-ben — láttuk — még a finnugor rokonság híve volt. De 1859-ben tartott akadémiai székfoglalójában (V, 456) kijelentette, hogy ,, . . . nyelvészkedésem egyik feladata éppen az, hogy a nevezett [sémi, altajij indoeurópai] nyelvcsaládok közt újabb időben húzott válaszfalakat tehetségem szerint ledöntsem", megelőzőleg (IV, 369) pedig kétkedését fejezte ki, hogy az urál-altaji nyelvek között ugyanolyan rokonság állna fenn, mint az indoeurópai nyelvek között. Ezzel szemben HUNFALVY (IV, 142—52, 204—26, 369—400; V, 456—85) azt hirdeti, hogy a magyar összehasonlító nyelvészet főfeladata az ,,altáji nyelvek tanulása és tudományos előadása" (V, 458), s hogy az a követelés, amelynél fogva a magyar nyelvhasonlítást az urál-altaji nyelvek körében kell űzni, nem bilincsre verése, hanem kijózanítása a tudománynak, mert, úgymond (IV, 369) ,,a nyelvtényeket nem lehet kiokoskodni, valamint el sem lehet okoskodni, ha vannak". Fölfogását ebbe