Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Ismertetések, szemle - **: Szinnyei József születésének századik évfordulója 210 - Lakó György: Y. H. Toivonen: Suomen kielen etymologinen sanakirja I. 210

212 ISMERTETÉSEK, SZEMLE A magyar vonatkozás nélküli címszók közül csak kettőt emelek ki. Az ilminen 'ihminen' címszóban a manysi (MTJNK. —SZIL.) É. etém-%alés, K. étem-kholés, é.-khols, (KANN., WogVd. I, 150) elmúlás 'ember' szó előtagjának magyarázatára bukkanunk. A szerkesztő GENETznek (Suomi IIIl3, 41) és SETÁLÁnek azt a régi ötletét fejti ki és alapozza meg, amely szerint a finn szó és a ms. étem- meg a lpN. (NIELS.) almás 'term applied to a person for whom one feels sympathy', Vefs. (LAGERCR.) áASmáúzs, Arj. qlmmas, L. álmats 'ember' között etimológiai kapcsolat van : a finn és a lapp szó talán a fi. Urna: ilmi, lp. álbmá 'ilmi, todellinen, oikea' származéka, s eredeti jelentése 'ilmielává, todellinen ihminen' volt, azaz szemben az árnyéklelkekkel, mesebeli lényekkel stb. az „igazi ember" megjelölésére szolgált (vö. OJANSTJU: Vir. 1909 : 78). A fenti lapp szóval kapcsolatban van két másik, 'férfi, ember' jelentésű lapp szó is: N. (NIELS.) ólmai ~. álmai és qlmus, úgyszintén a mrK. (PAAS. —SIRO) utmp, B. ulmo 'Ehemann'. — Végül még csak annyit, hogy TOIVONEN a nálunk ismeretestől (vö. ZSIRAI, FgrRok. 419 — 20 és A finnugorság ismertetése 55) eltérő magyarázatot ad Karjala nevének eredetéről. A szó régibb magyarázataival egyértelműen nagyon lehetségesnek tartja, hogy a finn területnév a karja 'nyáj, csorda' szó származéka, s hogy KARJALA eredetileg olyan vidéket jelentett, amelyen sok nyájat, csordát lehetett tartani, karjalainen ennek megfelelően eredetileg az ilyen területeknek állattartó lakosát, pásztort, csordást jelentett, s csak később vált törzsnévvé. ToivoNENt ezen állásfoglalásában valószínűleg az a tény vezérelte, hogy a régi népénekekben elő-előfordul egy Karjanmaa elnevezés is, s hogy ugyanitt a karjalainen szónak 'pásztor' jelentése is van. Figyelembe veendő még az, hogy TTJNKELO „Karjala ja karjalaiset (Sanain muunkieliset vastineet)" című dolgozatában (Societas Scientiarum Fennica. Vuosikirja. XXIX B/7) jórészt megcáfolta azokat az érveket, amelyekre OJAN-sutr a Karjala névnek és a fi. kareá, karú 'durva; köves, terméketlen, zordon' melléknévnek a kapcsolatáról vallott, ismeretes nézetét alapozta. Talán a fenti néhány példa is mutatja, hogy a finn etimológiai szótár első füzete a finnugor nyelvtudomány nagy nyeresége. Persze nem mondhatjuk, hogy használat közben nem látjuk és nem érezzük a szótárnak semmiféle hiányosságát. Nem akarok azon honfitársaim nyomdokaiba lépni, akik a körülmények és lehetőségek komoly mérlegelése, úgyszintén a szerzők célkitűzéseinek figyelembevétele nélkül maximális és túlzott igényekkel lépnek fel elkészült és készülőben levő művekkel szemben, mégis néhány ki nem elégített igényre — noha ugyancsak a körülmények behatóbb ismerete nélkül — szeretnék rámutatni. Annál kevésbé vélem ezt méltánytalanságnak, mert véleményemmel aligha állok egyedül. A szótár legnagyobb hiányossága az, hogy jóformán egyáltalában nem tartalmaz utalásokat a címszavakról írt irodalomra. Nem tudok egyetérteni a szerkesztő azon megállapításával, hogy ezt az irodalmat kényelmesen megtalálhatja az olvasó a KAI DoNNERtől szerkesztett Verzeichnis der etymogisch behandelten finnischen Wörter című szómutatóban és ennek ELVI ERÁMETSÁtől összeállított folytatásában. Ezek a szómutatók helyes és teljesen elavult, fontos és lényegtelen irodalomra egyaránt tartalmaznak utalásokat, s ez a nagyon vegyes értékű irodalom olyan különböző korú és nyelvű, s részben olyan nehezen hozzáférhető kiadványokban foglaltatik, hogy teljes egészében való felhasználása még a legjobb könyvtárakban is bizonyára nagy nehézségekbe ütközik, nem is szólva arról az időveszteségről, amelyet a sokszor hiábavalónak bizonyuló keresgélés okoz. A szerkesztő számít arra, hogy szótárát esetleg a nagyközönség is forgatni fogja (vö. XVII. 1.). Hogy fog világosan látni a nem szakképzett olvasó, ha nincs meg a mód arra, hogy kételyeit egykönnyen eloszlathassa? Hiszen az irodalom áttanulmányozása nélkül nem egy egyeztetés helyességében a szakember is kételkedni fog! A másik hiányosságnak azt tartom, hogy a szótár nem tartalmazza azokat a szófejtéseket, amelyekkel a szerkesztő nem ért egyet. Természetesen nem az értéktelen szóhasonlításokat hiányolom, hanem azokat a magyarázatokat, illetőleg cáfolatukat, amelyek jogosan minősíthetők tudományos igényűeknek. Minthogy a szerkesztő ezekkel szemben nem fejti ki álláspontját, a szótár — talán azt mondhatjuk — a kelleténél nagyobb mértékben épül a tekintély elvre, ez pedig — több okból — általában a tudományban sem kívánatos. Végül a magyarázó megjegyzések csekély számát teszem még szóvá. Tisztában vagyok azzal, hogy egy olyan jellegű műben, amilyen TOIVONEN szótára, szó sem lehet arról, hogy minden állásfoglalást megokolás kövessen. De ha az irodalmi utalások hiányán kívül több okból nem is, egy okból mégis szükség lett volna több magyarázó utalásra, s ez: a finnugor magánhangzókutatások terén még mindig érezhető bizonytalanság. TOIVONEN (XII. 1.) kijelenti ugyan, hogy ezek a kutatások a legutóbbi időben új lendületet vettek, s értékeseknek mondható eredményeket értek el, arról azonban nem nyilatkozik, hogy ezen új kutatásokat mennyire volt módjában figyelembe venni, s hogy ezek