Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)
Tanulmányok - Fodor István: Alanytalan mondatok a mai orosz nyelvben 160
ALANYTALAN MONDATOK A MAI OROSZ NYELVBEN 163: igeneveiből alkotott kifejezéseket is, pl.: He eudano u ne CAUXCIHO. AIV. csoportban nemcsak névszókból, hanem határozószókból alkotott kifejezések is akadnak, pl.: nado 6biA0 ucnoAHumb o6eu}(mue. Ebben a csoportban a sokrétű anyag morfológiai megkülönböztetésére már találunk utalásokat. MIKLOSICH azért nem adhat finom alaktani megkülönböztetést, mivel ebben az esetben az idogermán anyagot nem tudta volna felölelni. Az osztályozás egyöntetűségének jelentéstani kritériummal való megtörése viszont az áttekinthetőség rovására megy. VONDRÁK a mondatrészek között (Hauptteile des Satzes) foglalkozik röviden az alanytalan mondatokkal. Az anyagot lexikai-jelentéstani elvek szerint tárgyalja, de nem következetesen, mert a harmadik csoportba alaktani tulajdonságaik alapján kerültek a visszaható és szenvedő igék. Az ötödik pontba sorolt igék jelentéséről maga sem tud megfelelő jellemzést nyújtani ( . . . ,,die schwer zusammenfassend sind", pl.: nodoöaem). OVSZJANYIKO—KULIKOVSZKIJ tanulmányát MiKLOsrcH SubSátze ismertetésével kezdi. Ezt a munkát az orosz nyelvtudós nagyra értékeli, elfogadja annak osztályozási rendszerét is, ő maga inkább a jelenség értelmezésével foglalkozik. A kérdést szintaktikai szempontból boncolgatja, de ebből inkább csak egy problémát ragad ki: az alany hiányának mértékét. Az olyan mondatokban mint moiUHlim, M0p03WTi, az alany el sem képzelhető, viszont az olyan szerkezetekben mint 3ü603üA0Cb y MeHR nod Kpoeamu (Turgenyev), az alany a gondolatban jelen van, vagy legalábbis be akar hatolni a tudatba. Ezért az előbbi csoportot abszolút alanytalannak (a6cojiK)THO-6eccy6, beKTHBHbiH) í az utóbbit viszonylag alanytalannak (oTHOCHTejibHO-6eccy6'beKTHBHHH) nevezi. OVSZJANYIKO—KULIKOVSZKIJ gondolatának van értékes magva, de ezt nem érvényesíti kellőképpen, inkább csak leszögezi az említett két szélső lehetőséget. A továbbiakban a tanulmány azzal foglalkozik, hogy milyen okok késztetik a beszélőt az alany elrejtésére vagy távoltartására. Okfejtésében a hiányos mondatok és az alanytalan mondatok alanytalansága között nem tesz különbséget, az alanytalanságot csak lélektani szempontból vizsgálja, amely a nyelvtani szempontokat háttérbe szorítja. SAHMATOV hatalmas, befejezetlenül maradt művében több helyen is foglalkozik a szóban forgó jelenséggel. Először az alanytalan mondatok elemzésénél találkozunk vele. SAHMATOV e szintaktikai alakulatot lélektani alapon osztályozza, és így együtt tárgyalja a nem alanytalan egytagú mondatokkal, mivel nézete szerint az alany és állítmány (lélektani) egyaránt kifejezésre jut bennük. így az alanytalan mondatokat a szerintünk mondatoknak nem nevezhető szókapcsolatok között vizsgálja (KOAX!, eMecmo npeducA06URy . Eootee MOÜf). Az áttekintés ezenkívül azért is nehezebbé válik, mert a lényeget nem érintő alcsoportok bontják szét az igen vegyes anyagot. Pl. külön alcsoportban foglalnak helyet a bővítménnyel ellátott alanytalan kifejezések. Másodszor a szófajtákról szóló részben (II. 50—54) foglalkozik SAHMATOV az alanytalan szerkezetekkel. Ott részletes vizsgálat alá veszi a személytelen igéket, s jelentésük szerint négy csoportra osztja őket: (1) a, természeti jelenségeket megnevező, (2) a szervezet belső, fizikai élményeit visszatükröző, (3) a beszélő külső élményeit megnevező, és (4) a beszélő belső* akarati és erkölcsi élményeit megnevező igékre. A felsorolás következetes ugyan, de túlságosan összefoglaló, elnagyolt jellegű. Mivel a szerző maga ezt.a fejezetet csak vázlatban dolgozta ki, e hiányosságért nem érheti bírálat. SAHMATOV utal az egyes csoportoknak a logikai 11*