Nyelvtudományi Közlemények 56. kötet (1955)
Tanulmányok - Hegedüs Lajos: Hangnyomásmérések 181
Hangnyomásmérések 1. Hangerősség, hangsúly, nyomaték, hangnyomás A beszédhangok színezete, időtartama és zenei magassága mellett a hang erőssége az a tényező, amely a hanggal együtt válik valósággá. A nyelvi megnyilatkozásokban normái vannak, mert értelmi árnyalatok és kiemelések, érzelmek, szótagok, szavak, szólamok és nagyobb értelmi egységek felépítését teszi lehetővé különböző fokú kibontakozásával. Maximális értékét a „súly" fogalmával érzékeltetik és ,,hangsúly"-nak, míg átlagos formáját ,,hangsúlytalanénak nevezik a szakirodalomban. A hangerősség két szembenálló formáját évezredek óta a versírók használták fel tudatosan vagy spontán módon költői gyakorlatukban ritmikus periódusok keltésére. A nyelvtudósok különösen a múlt század közepétől kezdve fordították figyelmüket a hangerősségi tényezők lényegének és a nyelvben megnyilatkozó formáinak megismerésére. Ez természetes is, hiszen a nyelvtudományi érdeklődés központjában ekkor főleg hangtani kérdések állottak, s régmúltban megtörtént hanglekopások és hangváltozások megértésének kulcsát hangerősségi viszonyok módosulásában, eltolódásában látták. Az új felfedezés örömteli hangulatát VERNEK KÁROLY fejezi ki leghívebben, amikor ezt írja: ,,A hangsúly nem lebeg többé közönyös apátiával a szó felett, mint a hangsúlyjelek, hanem élő és életrekeltő lélek benne, együtt él a szóval, a szó felépítésére és így az egész nyelvtest felépítésére hatással van."1 A hangerősség fokozott formáját RIEDL SZENDE is egyik leglényegesebb nyelvi tényezőnek látja: ,? A hangsúly a szó lelke. Ez alapítja meg a több egyes elemekből összeállított akárhánytagú'szónak hangegységét, mely a szó által képviselt fogalom egységének felel meg. A hangsúly legszellemiesebb eleme a nyelvnek, s mégis annak minőségi és mennyiségi viszonyaira nagy befolyást gyakorol."2 RIEDL SzENDÉt nemcsak azért idézzük, hogy kijelentésével a múlt század magyar nyelvtudományának hangsúly iránti érdeklődését mutassuk be, hanem azért is, mert ebben a néhány mondatában a hangsúlynak az időtartammal és hangszínnel kapcsolatos olyan összefüggésére mutat rá, amelyet csak a legutóbbi évtizedekben tisztázott a kísérleti kutatás. RIEDL a hang zenei magasságától már szigorúan elválasztja a hangerősség fogalmát: ,,A hangtól és annak mennyiségétől meg kell különböztetni a hangsúlyt, mely nem egyéb, mint azon erő, mellyel a szóhang kiejtetik; vagyis a szóhangot kisérő emelkedése és leszállítása a hangnak. De a hangsúly lényege 1 ZWIRNER, K. —ZWIBNEB, E., Phonometrischer Beitrag zur Frage des nhd. Akzents. Idg. Forschungen 54. köt. (1936), 1 — 32. 1. tanúim. 24. lapján. 2 RIEDL SZENDE, Magyar Hangtan. Prága és Lipcse, 1859. 85—86.
