Nyelvtudományi Közlemények 55. kötet (1954)

Ismertetések és bírálatok - Elekfi László: Újabb magyar verstanulmányok. 306

314 ISMERTKTfitíEK ÉS BÍRÁLATOK ütemek helyébe a szabályosan váltakozó szótagszámú ütemek rendje lép, ezzel szemben Zrínyinél újra jelentkezik az ütemek szabálytalanul váltakozó szótagszáma, de a sor megkötött 12-es szótagszámával; a következő szabályozódás (mellyel VARGYAS nem foglalkozik, mert eléggé ismertnek és tisztázottnak teszi fel) a Gyöngyösi-féle 12-es a szabályos sormetszettel, végül utolsó szabályozó elvnek lép fel az időmérték, mely a szabályozás mellett az ütemek szótagszámát megint szabadjára engedte, hogy egyes egyéni ritmusú verselőknél (Berzsenyitől Adyig és Tóth Árpádig) ezekben a ,,szabad" ütemekben is a legváltozatosabb szabályszerűségek érvényesüljenek és alakítsanak ki az időmértékkel kombinálva jellegzetes egyéni vagy alkalmi ritmusokat (212—227).— Népzenénk tanulságának a történeti anyaggal való egybevetése alapján odáig jut VARGYAS, hogy nem elég 2—3 versfajtával dolgoznunk (pl. „hangsúlyos" és időmértékes, vagy nemzeti, klasszikus és nyugati, vagy a HoRVÁTH-féle dalverssel és szóverssel), hanem legalább 8 különböző versfajtában jut nagyobb érvényre a magyar ritmusérzék : 1. az ütemes magyar versben (ideértve a mai, újtípusú népdalokat is), 2. a kanásztáncban (melynek típusához tartozik a gyermekdal és a regös-ének is), 3. XVI. századi 5 +6-os változatokban, 4. a középkori (ómagyar) szabadütemű versben, 5. Zrínyi versében, •6. a hexameterben, 7. Berzsenyi versében, 8. Ady versében (186, a könyvben számozási hiba folytán 8 helyett 9 olvasható). E történeti összeállítás eredményeként több érdekes részlettanulság is kiderül. így pl. az, hogy a mai ritmuselven alapuló verssorok és versszakképletek a XVI. században bukkannak fel (140). Ujabb paleográfiai megfigyelés eredményével is támogatja azt a ritmikai és verstörténeti alapokon leszűrt meggyőződését, hogy a Szabács viadala nem hamisítás, hanem valóban a XV. század végén keletkezett (113 — 114). XVI. századból való Szent László énekünkről kimutatja, hogy eredeti magyar vers és a latin szöveg készült a magyar eredeti alapján (106—113). A Zrínyiász ritmizálásával pedig meggyőzővé tudja tenni egyik legmeglepőbb felfedezését : Zrínyi nem rossz verselő, hanem magas művészi verselésre törekvő költő, akinek vannak ugyan szürkébb, erőtlenebb részletei, de a szabálytalanoknak tartott sorai közt jó rész olyan, amit tudatosan alakított a szabadabb ütemezés szerint, a költői tartalom kifejezésére. A verselmélet eddig helytelen úton közeledett Zrínyihez, azért tartotta verselését gyengének (159—162). VARGYAS LAJOS könyve a maga egészében jelentősen továbbviszi a magyar ritmuskutatást. Az említett 6 — 8 verselési alapelv felkutatásán túlmenve sok konkrét példán megmutatja, hogyan valósulnak meg ezek az elvek egymással szövetkezve vagy egymás ellenére, a nyelvi adottságok kényszerítő hatására vagy a költő művészi tudatossága folytán az egyes versekben. Az elveken túl kielemzi a vers valóságosan hangzó ritmusát. VARGYAS alaptételeit alighanem igazolni fogják a későbbi ritmuskutatások. Egyes soroknak nála található ritmizálása azonban vitatható, mert néhol — igaz, hogy elenyészően kevésszámú helyen — az ütemezése erősen ellentétben áll saját ütemezési elveivel és a nyelvi valósággal. Más tagolás látszik valószínűbbnek a Szent László ének 72 sora közül 4-ben, a Szabács viadala 150 sora közül 3-ban, Csáti Demeter 169 sora közül 4-ben, a Zrínyiászból idézett 408 sor közül 20-ban, az V. László 75 sora közül 2 va^y 3-ban, Tóth A. ,,Uj tavaszig, vagy a halálig" c. versének 33 sora közül 5-ben, Ady négy versének ritmizált 87 sora közül 17-ben. Az ÓMS. és a ,,Néhai való jó Mátyás királ" néhány sorában sem elég meggyőző az ütemezés. Teljesen