Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)
Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10
24 DEME LÁSZLÓ tében az igekötő nélküli és az igekötős alak kizárólag mint folyamatos és befejezett történés állnak szemben egymással. A ki-, be- stb. esetében ez még nem lehetséges, hiszen eredeti jelentésük is eleven még. Itt az aspektus megjelölésére törekvő nyelv más eszközhöz nyúl : a szórendet veszi segítségül. A kimegyek, bejövök befejezett igealakok; folyamatos formájuk: megyek ki, jövök be. Erősen kifejlődött ez az erdélyi nyelvjárásban is (vö. HORGER, MNyj. 169). Az elvont jelentésű igék mellett, ahol a ki-, be- stb. elemnek irányt jelölő funkciója nem lehet, ezek az igekötők természetesen egyedül az aspektus kifejezésének szolgálatában 'állnak. így ezeknél az aspektus síkja még finomabban differenciált lehet. Az elvont jelentésű igék egyre nagyobb számban mutatnak olyan fejlődést, hogy meg- igekötős alakjuk csak félig-meddig perfektív jelentésű, s az egészen befejezett cselekvést más igekötős alak fejezi ki. Csak egy példával : ,,A Vörös Hadsereg már Sztálingrád előtt is állandóan gyengítette ellenfelét, s ezzel eléggé meggyengítette; de Sztálingrádig még nem gyengítette le annyira, hogy döntő csapást mérhetett volna rá." Hasonló az emel, megemel és felemel igék átvitt értelmű használatának jelentés viszonya is. Részben a meg- igekötő félperfektív jelentésűvé fejlődésének eredménye az is, hogy mai köznyelvünkben az eredményes befejezés kifejezésére a megigekötős alakot sokan nem érzik elegendőnek ; ez segíti elő és erősíti a kitárgyal, átbeszél-íélék születését és bizonyos fokú terjedését is. Aligha érthetünk tehát egyet azokkal, akik szerint ezek az igekötők egyszerűen „elszabadultak." Az igekötők kifejlődését egyes tudósok indoeurópai, közelebbről szláv hatásnak (SIMONYI, UngSpr., 250); újabb funkciójuk kialakulását pedig igen sokan német hatásnak tartják. ZSIRAI rámutat arra, hogy az igekötők — bár a magyar nyelv külön életében alakultak ki — a magyar nyelvnek a finnugor alapból hozott meglevő forrásaiból keletkeztek, mégpedig alighanem szintén magunkkal hozott belső tendencia működésének eredményeként. Erre mutat az is, hogy más finnugor nyelvek is fejlesztettek ki magukban, hasonló módon, igekötőket (ZSIRAI, AZ obi-ugor igekötők. Bp. 1933). Ami pedig az igekötők funkciójának kibővülését illeti, ZSIRAI és KLEMM ezt egyaránt természetes fejlődménynek tartja : a konkréttól az elvontig, az elvonttól a perfektivig (Vö. KLEMM, Mondattan 254). De vessük fel az igekötők legújabb fejlődésének kérdését is. Itt a német hatás letagadhatatlan : újonnan keletkező igekötős alakulatainknak nagy része valóban német tükörkifejezés (vö. pl. ZOLNAI : Msn. III, 106). De vájjon ez az igekötő használatában hoz-e merőben újat? Mi az új alakok funkciója? Az, hogy a cselekvés befejezettségét jelölik. S ez a magyar igekötők eddigi fejlődésének végeredményben szerves folytatása : a meg- igekötő évszázadokkal ezelőtt megjárta már ezt az utat. Most — a fejlődés ingadozását és a kezdet túlzásait nem tekintve14 — végeredményben annyi történik csak, hogy a befejezettség jelölésének funkciója egyre több igekötőre terjed ki ; s ugyanakkor, a meg- igekötő félperfektív jelentésűvé válásával, finomodik az aspektus kifejezési rendszere is. Ezt a nyelvünk eddigi fejlődéséből spontán úton is várható tendenciát talán erősíti, talán sietteti a német hatás ; de semmi esetre sem létrehozza, semmi esetre sem szüli, újonnan és előzmény 14 Nem akarunk tehát azok védelmére kelni, akik mindent kitárgyalnak, átbeszélnek, leagitálnak. Ma még nem tudhatjuk, hogy ezek a fejlődésnek mind valóban szükséges termékei-e. De az is kétségtelen, hogy a nyelv e próbálkozásának kritikálatlan üldözése értékes fejlődési tendenciát akar visszaszorítani ; amelyet pedig nem megsemmisíteni kell, csak helyes mederben tartani.
