Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)
Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10
A NYELV FEJLŐDÉSE BELSŐ TÖRVÉNYEINEK KÉRDÉSÉHEZ 17 GOMBOCZ, Jelentéstan 1049 ). Az indíték itt is belsőén nyelvi lehetett : a stereotíp, állandó fordulatként használt kapcsolatok egyik tagja a gyakoriság folytán egyszerűen magábaszívta az egész kapcsolat jelentését s a másik elem kitétele így feleslegessé vált. Ez utóbb felsorolt esetek tehát jellegzetesen belső változások, nemcsak lefolyásuk módjában, hanem annak okában, indítékaiban is. A fenti tételt ennek alapján tehát kiegészíthetjük azzal, hogy a szavak keletkezésekor általában a társadalmi fejlődés az ok, s a nyelv belső sajátságai szabják meg a módot ; a meglevő szavak változásakor azonban sok esetben a módon felül magát az okot is a nyelv belső sajátosságai, a nyelvnek mint rendszernek rendszer-volta szolgáltatja. (Vö. CSERNIH : NylK. 11/5, 51.) A kelé t k e z é s tehát általában függ a társadalom fejlődésétől, a változás már nem mindig ; a m ó d pedig közvetlenül soha : ez, de gyakran a változás is, a nyelvnek már belügye. 5, Most, miután látjuk, hogy a szavak keletkezésének módját a nyelv meglevő anyaga és kialakult sajátosságai szabályozzák, — azt kell megvizsgálnunk még, hogy a szóalkotás esetlegesen kialakuló új módjai, törvényei, hogyan kapcsolódnak a nyelv meglevő anyagához és addig kialakított törvényeihez. Reletkezhetik-e a nyelvben merőben új szóalkotási szabály? Két példát szeretnénk felhozni, mindkettőt a nyelvújítás korából. Előre elhárítjuk egyesek várható és érthető, de szerintünk indokolatlan ellenvetéseit az irányban, hogy a nyelvújítás-alkotta szabályokat nem a nyelvből, hanem csak egyesek önkényéből lehet megérteni (így pl. VUTKOVICS S., Magyartalanságok, 16). Éppen példáink lesznek hivatva rámutatni arra, hogy a nyelv még az önkényes alkotásokat is mennyire megrostálja, azt fogadva csak el, ami addigi fejlődése törvényeinek megfelel, aminek a meglevő törvények közt megfelelő mennyiségű és minőségű támasztéka van, ami tehát a nyelv addigi fejlődéséből és szabályrendszeréből következően kialakulhatott volna akár spontán, a nyelv belső erőinek külső hatásoktól független továbbműködése alapján is, — legfeljebb jóval lassabban s esetleg évszázadokkal később.10 S példáink talán azt is megmutatják, hogy a nyelv, az előbbi esettel ellentétben, elutasítja azt, ami addigi, történetileg kialakult és a fejlődést tovább szabályozó törvényeitől merőben eltér, gyökeresen különbözik. Az első példa : bizonyos határozós összetételeké. Kétségtelen, hogy a nyelvújítás alkotta meg az első ilyen összetételeket : örömteli, vízmentes, vérszegény, halbő. Az is kétségtelen, hogy ezek németből való fordítások, tükörkifejezések, s keletkezésükkor jelöletlen, ragtalan alkotásmódjuk magyar szempontból példátlan volt. Ezek az összetételek azonban a fejlődés során szabályba tömörültek, új törvényt alkottak. Az új törvény valahogy úgy szól, hogy a határozós összetételek első tagja bizonyos névszói utótagok esetében ragtalan. A szabály oly erős, hogy a ragozott formát tartalmazó változatot ma 9 Természetesen az, hogy a marha 'vagyon' szó bizonyos korban éppen a lábasmarha-íéle kapcsolatokban fordult elő leggyakrabban, — a társadalmi fejlődésnek igen érdekes ténye. De ez a tény nem a tapadás szempontjából, hanem a tapadás alapjául szolgáló szószerkezet történetére nézve fontos. 10 Ez talán rávilágít arra, hogy miben helytálló s miben nem a szokásszerűen feltételezett egyszeri egyéni használat —>- intraindividuális utánzás —> társadalmi utánzás alapján magyarázott változás-elmélet (vö. pl. HOEGEK, A nyelvtudomány alapelvei 31.). E feltevésnek mindenképpen hibája annak figyelmen kívül hagyása, hogy a társadalom olyat utánoz csak, amire „diszponált", vagyis ami nyelvi fejlődése belső törvényeinek irányvonalába esik. 2 Nyelvtudományi Közlemények LTV.
