Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)
Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10
A NYELV FEJLŐDÉSE BELSŐ TÖRVÉNYEINEK KÉRDÉSÉHEZ J3 Az egyik tag tehát hiányzott az egyik sorból, mert a tőkés termelési viszonyok között a termelékenység nem volt tudatosított probléma. Amikor azonban a népgazdaság fejlődésével problémává vált, a termelékeny szó szinte készen volt már, csak ki kellett mondani ; s aligha okozott valakinek is fejtörést a szó jelentése. (Hasonlóan az analógiáról : HORGER ; A nyelvtudomány alapelvei, 37.) Ugyanígy üres volt sokáig egy-két hely ebben a sorban is : bátor bátran bátorság bátortalan bátortalanság szerény szerényen szerénység szerénytelen szerénytelenség éber éberen éberség hu hűen hűség hűtelen hűtlenség Fejlődésünk során azonban az éberség kérdése mellett annak hiánya is problémává vált. Eleinte voltak próbálkozások ilyen körülírásokkal: az éberség hiánya; de ez részben nehézkes volt, részben melléknévi formában nem volt használható ; a nyelvérzék egyre inkább kezdi tehát kihasználni a potenciálisan úgyis meglévő ébertelen és ébertelenség alaknak az aktív szókincsbe való bevonásának lehetőségét. A szóképzés tehát igen alkalmas eszköz arra, hogy újonnan felmerülő fogalmakra meglévő alapszóból meglévő képzővel új nevet alkossunk. A képzés akkor sikerült, ha mindenki azonnal megérti — számítsuk itt le az újdonság időleges zavaró hatását — s kissé úgy érzi, hogy a szó alapjában véve nem is új. A szóképzésnek tehát — minden elevensége ellenére — határai nem tágíthatok a végtelenségig : az új szavaknak képzés útján való alkotását a nyelv érvényben lévő törvényei szabályozzák. Az új szavak alkotásának ugyancsak eleven módja a szóösszetétel is. A szóösszetételt nyelvünk egy korábbi fejlődési szakaszában az jellemezte, hogy mondatból vált ki, mondattagok összetapadása útján keletkezett. A mellérendelő összetételeket azonos mondatrészek összetapadásából (dúsgazdag : két jelző ; jár-kél: két állítmány), az alárendelő összetételeket szintagmák kiválásából magyarázzák (pl. GOMBOCZ, Alaktan 146). Az eredet szempontjából e magyarázat alighanem helytálló ; leíró szempontból azonban már nem. PAIS DEZSŐ kiegészítőlég felveszi azt a lehetőséget is, hogy összetételek más, eredetileg mondatokból kivált összetételek analógiájára keletkezzenek, mondatokon kívül (Szóalaktan 11). De a kérdés, úgy gondoljuk, ma már ennél is határozottabban teendő fel. Valószínűnek látszik, hogy az eredetileg mondatokból kivált, de ma már évszázadok óta önálló lexikális eszközökként szereplő összetett szók a fejlődés során már nem is egyszerűen analógia alapjaként szerepelnek, hanem összetételi szabályokká sűrűsödtek. Amikor tehát ilyen összetételeket alkotok : jogbitorló, vérlázító, nem a mondatból veszem ki őket, ahol egyébként is jogot bitorló, vértlázító alakban szerepelnének ; de még csak nem is közvetlen analógiákra alapítok. E szavak alkotásakor