Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Tanulmányok - Tamás Lajos: A szókincs kérdése a sztálini elmélet megvilágításában 3
4 TAMÁS LAJOS társadalom, a nemzedékek egész sora hozta létre, mint az emberi érintkezés eszközét, tagadták a népi tömegek szerepét a nyelv megteremtésében és az objektív világ fejlődési törvényeinek megismerésében; a nyelv.fejlődésének történetével kapcsolatban pedig terjesztették a „stádiumok" és „robbanások" vulgáris, tudománytalan elméletét, ami egyenesen és közvetlenül az idealizmus mocsarába vezetett." A marrizmus azzal, „hogy tagadja a nemzeti nyelv létezését és szükségességét, valójában azoknak a burzsoá kozmopolitáknak malmára hajtotta a vizet, akik igazolni akarják a világuralomra pályázó, a népek leigázására, a népek nyelvének és kultúrájának megsemmisítésére törő angol-amerikai imperialisták politikáját".4 A nemzeti nyelvet SZTÁLIN már 1913-ban megjelent „Marxizmus és nemzeti kérdés" c. művében a nemzetet együttesen meghatározó ismérvek közé sorolja mint olyant, amely nélkül nemzeti közösség elképzelhetetlen.5 Kifejti továbbá, hogy a nép milliós tömegei a kulturális, politikai és gazdasági fejlődés terén csak anyanyelvükön, nemzeti nyelvükön érhetnek el sikereket s hogy a népeket beolvasztó imperialista politika, a nemzeti nyelveket és kultúrákat lebecsülő kulturális kozmopolitizmus ki van rekesztve a marxizmusleninizmus fegyvertárából.6 Meskov, Kovaicsuk és más elvtársaknak válaszolva SZTÁLIN már 1929-ben közzétett „Nemzeti kérdés és leninizmus" c. munkájában felhívja a figyelmet arra, hogy „a nemzetek és nemzeti nyelvek rendkívül szívósak és óriási az ellenálló erejük a beolvasztási politikával szemben". Történeti példái között már akkor hivatkozott a török beolvasztókra is, „akik kíméletlenebbek voltak minden más beolvasztónál — évszázadokon át gyötörték és nyomorgatták a balkáni nemzeteket, de nem tudták megsemmisíteni azokat, sőt ők voltak kénytelenek beadni a derekukat. A cári orosz oroszosítók és a német-porosz németesítők, akik kíméletlenség tekintetében alig különböztek a török beolvasztóktól, több mint száz éven át darabolgatták és gyötörték a lengyel nemzetet, mint ahogy a perzsa és török beolvasztok is évszázadokon át daraboígatták, gyötörték és irtották az örmény és a grúz nemzetet, de nem tudták megsemmisíteni ezeket a nemzeteket, ellenkezőleg, szintén kénytelenek voltak beadni a derekukat".7 Mindezeket SZTÁLIN 1929-ben a nemzetek és a nemzeti nyelvek fokozatos egybeolvadásának KAUTSKY és mások által tévesen megvilágított kérdésével kapcsolatban veti fel s kifejti, hogy a nemzeti nyelvek csak a szocializmus világméretekben kivívott győzelme után engedik át helyüket egy minden nemzetre kiterjedő közös nyelvnek, amely a Holopov elvtárshoz intézett válasz szerint „nem lesz sem német, sem orosz, sem angol nyelv, hanem egy új nyelv, amely magába olvasztotta a nemzeti és övezeti nyelvek Jegjobb elemeit". Hogy mi a nemzeti nyelvek szívósságának, szilárdságának, óriási ellenálló erejének közelebbi magyarázata, azzal SZTÁLIN a húszas években még nem foglalkozott bővebben, mert akkor nem ez volt a soron lévő megoldandó 4 G. ALEXANDROV, A leninizmus kincsestárának újabb nagyjelent ösc'gü gyarapodása: Társadahni Szemle 1950. szept. 671. 1. 5 I. V. Sztálin Művei (Szikra) II. köt. 318. 1. 6 Uo. XI. köt. 378, 387. 1. 7 Uo. 379. 1.
