Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Kisebb közlemények - Rubinyi Mózes: Simonyi Zsigmond levelei Budenz Józsefhez 277
^88 Rt'BINYI MÓZES 17. Szeretve tisztelt Professzor úr! Engedje meg, hogy szerencsét kivánjak azon megtisztelő bizalomhoz, mellyel legszűkebb értelemben vett polgártársai — kiknek legközelebbről volt alkalmuk Prof. úr polgári erényeivel megismerkedni — a fővárosi képviselők díszes sorába emelték. Szerencsekívánatomnak kifejezést adni annyival kevésbbé mulaszthattam el, mert ezzel Prof. úrnak egyúttal benevolentiáját szeretném captálni a mellékelt beadványnak szíves pártolására. Személyesen tettem volna tiszteletem, de azt gondolom, nemsokára kell már nyt. bizottsági ülésnek lenni, s féltem, hogy el találok késni a dologgal. Tulaj donkép Gyulai úrnak szóltam, hogy az osztállyal szeretném kiadatni munkámat. 0 pártfogásáról biztosított, sőt azt mondta, hogy tudtára ennél fontosabb kiadnivalója az osztálynak most nincs; de nagyobb biztosság kedvéért azt ajánlotta, hogy a kiadást a bizottsággal ajánltassam az osztálynak. Még egyszer kérve szíves pártfogását, melyben Prof. úr már annyiszor részesített, maradok igaz híve Bpest, 1885. okt. 29. Simonyi Zs. 18. Szeretve tisztelt Professzor úr! Örömmel jelentem, hogy az este egészséges kislánykánk született. Feleségem a körülményekhez képest elég jól érzi magát. Egyúttal egy kérésem volna. Egy dolgozat van nálam készen „Kazinczy idegenszerűségei"-ről, mely éppen három ívre terjedne (megszámláltam a betűket). Arra kérném Prof. urat, szíveskedjék ezt a dolgozatot a Nyt. Közi. legközelebi füzetében közölni. Ugy sem ártana az uj folyamot ilyen nagyobb kört érdeklő, irodalmi fontosságú tárggyal megkezdeni. Sokat írtam már Kazinczynak elveiről, nézeteiről, elméletéről; de nagyon keveset gyakorlatáról. Én a tényeket állítom össze bíráló tollal; azt mutatom ki, mely idegenszerűségek honosultak meg nyelvünkben Kazinczy által; s nagyobb bizonyosság kedvéért mindenütt az eredeti német s francia kifejezést is idézem. — A dolgozatnak csekély terjedelme is meg fogja könnyíteni a közlést. Esetleg két részre is lehetne osztani, melyek majdnem egyenlő terjedelműek. (I. Idegenszerűségek a szók használatában. II. Mondattani idegenszerűségek.) Kérem Prof. úrnak szíves értesítését, s akkor egy pár nap alatt elkészíthetem sajtó alá a dolgot. Tisztelő üdvözlettel maradok Bpest, Andrássy út 48- hálás híve 1886. jan. 10. Simonyi Zs. % 19-Mélyen tisztelt Professzor úr! Reméltem, levelem otthon éri, mert a házépítésre való fölügyelet e nyáron alig engedi a városból való eltávozását, s igy kérésemet, mellyel alkalmatlankodom , talán nemsokára lesz érkezése teljesíteni. Arra kérem ugyanis, szíveskedjék Prof, úr a szótárért járó idei harmadik negyedévi részletet kiutalványoztatni, úgy, hogy a Földhitelintézetből levél útján küldjék el címemre ide: „Ajlenz in Steiermark". Ugyanígy jártak el az idén az első részlet elküldésénél s a 250 frt. fölvételét utólag levélben kellett elismernem. Restellem ugyan, hogy mindig a negyedévnek elején veszem föl az összeget, a helyett hogy — mint illőnek tartanám — a végén venném föl. Mentsen ki egyfelől