Nyelvtudományi Közlemények 52. kötet (1944-1950)

1. rész - Tanulmányok - Gáldi László: Francia-orosz nyelvi kapcsolatok a XVIII. században 31

32 GÁLDI LÁSZLÓ szete s talán részben nyelvi nehézségek miatt, nem ment túl; ezért látszik hasznosnak, hogy a kérdést, a fentebb jelzett szöveggyűjtemény világánál, kissé tüzetesebben vegyük szemügyre. Mindenekelőtt némi aggodalmat kelt BRUNOT első sorozata, melyben alighanem vannak ném feltétlenül írancia, hanem esetleg latin elemek, mint pl. •— az ő átírása szerint — devotsiya (1741), áversia (1766) és distraMsií/a (1770), hiszen e szavakat devotio, aversio és distractíö talán még jobban magyarázza, mint dévotion, aversion és distraction. A latin -io ==- orosz -ia megfelelést OBNORezKuék hajlandók lengyel közvetítéssel magyarázni: mindenesetre tény, hogy a közvetlenül latinból átvett 4eaHHeaii;Ho -* delineatio (TATISCSEV, OBN. 92)x

) szemben áll az olyan, lengyeles színezetű kölcsönszavakkal, mint ^HCKpen;Ha (vö. discretio, lengyel dysJcrecia, OBN. 325), ^ncno3Hn;HH (vö. dispositio, lengyel dyspozicja, i. h.), stb. Ezen átvételi mód nem is látszik egészen újnak; annyi tény, hogy 1736 körül a fiatalabb Kantemir már sűrűn él vele (vö. HMnpecujj, caTnc<i>aKii;HJí; ebben az esetben OBNORSZKIJ magyarázó szótára csak a latin impressio és satisfacio alakokra utal, esetleges lengyel közvetítés feltételezése nélkül: 327, 335). Vitára adhat alkalmat BRUNOT jegyzékében az ugyancsak Kantemir használta attentzione: «nnek végződése olaszból könnyebben magyarázható, mint franciából. Hajlunk azon felfogás felé is, hogy szintén Kantemirnél nem szükségszerűen a francia électorales átvétele elektorskiye (még mindig BRUNOT átírása szerint), hanem inkább a megfelelő latin tő származéka. Latin vagy francia egyaránt lehet abdikouet (1741) és approbovaf (1735) s ha tudjuk, hogy Kantemir 1733-ban kifejezetten latinos caKpn^HKOBaTB alakot használt (OBN. 133, vö. lengyel sakryfikowác, i. m. 334), akkor kissé megrendül hitünk explikirovaf francia eredetében, noha itt talán mégis valószínű hogy a német -ieren képzőt is tükröző s végeredményben francia eredetű kölcsönszóval van dolgunk. Teljes bizonyossággal tehát BRUNOT első szójegyzékéből csak a következőket fogadhatjuk el francia kölcsön szavaknak: acougur (1759 *-<= a coup sűr), bonsane (•-* bon sens), éloge (1579), festeine (1742), 'jelousia (1676—1727, bár az első szótag magánhangzója az olasz gelosiám emlékeztet), pensif (1759). > Kritikai vizsgálódásunk még egy tanulsággal szolgált: kidom*) Hasonló még a Nagy Péter korabeli neologizmus-szótárban: aMÓHi^Ho (49), a^iopai^HO (i. hí), BaanTai^Ho (52), stb.