Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)
Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26
32 LAKÓ GYÖRGY megvolt a nominatívussal való legszorosabb kapcsolatuk. Figyelemreméltó aztán az is, hogy a fenti feltevés szerint az analógia kiindulópontjául nem csupán egy (esetleg két) eset szolgált, hanem a függő esetek nagy többsége. Végül: az én magyarázatom — legalább is a jóra, töla és a sora szavak esetében — oly feltevésen nyugszik, amely nemcsak lehetséges, hanem amelynek alkalmazására a lapp nyelv a lív nyelvtől függetlenül is kényszerítene bennünket. Igaz, a pUa, a püola és az Ira szavak esetében a lív szavak eredeti -a-ra, a nekik megfelelő lapp bálivá, buoVvá és sarvá viszont a maguk szóvégi a-jával szűkejtésű végmagánhangzóra utalnak. Ezek eredeti e-tövűségét nem is- akarom tagadni, s elfogadom, hogy ezek a szavak analógia útján kerültek a lív atövek csoportjába, de megjegyzem, hogy itt e magyarázat valószínűbb is, mert — tekintettel e szavaknak a lappból következő eredeti e-tövűségére — itt nem kell kétszeres analógiás eltolódás feltevéséhez folyamodnunk. A kérdéses szavaknak az a-tövek közé való átlépését még a közfinn korszakra tenném, amikor a fentebbiek szerint sarvi: sarvan, korúi: korvan (ma: korva : korvan) mintájú paradigmák uralkodhattak. Az analógia kiindulópontja a két csoportban egyformán í-re végződő nominatívus lehetett. Az a-tövűség felvétele csak a közfinn nyelv előliv nyelvjárásában történt meg, s utána a pilvi, a polvi és a hirvi szavak természetesen együtt fejlődtek az eredeti a-tövekkel, azaz az analógiás tőbeli a-nak a nominatívusba való behatolásával jutottak mai a végű nominatívusukhoz. A lív és a lapp nyelv ellentéte megvan különben azokban az esetekben is, amelyekben a lapp szavak szóvégi e-jükkel eredeti -a-ra (ill. -a-re), a lív szavak viszont -í-re utalnak x ) (1. 29—30 1). Ez az ellentét azonban azonos azzal, amely a finn és a lapp szavak között van, s ugyanúgy magyarázandó. A szóban forgó 6 szóban (fi. kaksi ~ lív kaícs, fi. pieli ~ lív pet, fi. sappi^~ lív zap, fi. suoli ~ lív. süol, fi. tahti ~ lív te'ó, fi. vaski ~ lív vask) — miként a fi. járvi, sarvi és talvi esetében is — eredeti a (a) végmagánhangzóból kell kiindulnunk (azaz a lapp nyelvet kell irányadóul *) Ilyen eset voltaképpen csak 5 van, mert a fi. -í *- Ip. -e viszony esetei közül kettőben (fi. pursi, salmi) a megfelelő lívnyelvi rokonszókat KETTÜNEN szótára nem ismeri.
