Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A magyar betűrendről 458

460 TOLNAI VILMOS z.ete szerint magán- vagy mássalhangzónak olvasták. Ezekhez már az első században, a görög miatt, járult az U, Y, Z, s így a latin betűrendnek ugyancsak 24 betűje volt, mint a görögnek. Ez arra bírta FAULMANN-Í, hogy a betűk száma s a nap órái közt bizonyos belső kapcsolatot tegyen fel. A latin I, V, X, L, C, D, M számértékek úgy látszik, külön fejlődtek. Mármost valamennyi latinul író európai nyelv ezt a betűrendet fogadta el, rendszerint a latin műveltségű térítők útján, s a mintájukban meg nem lévő hangjaiknak betűösszetétellel (sch, se, eh, gn, stb.), vagy megkülönböztető (diaeriticus) jelekkel teremtettek betűjeleket. Különösen a mély (veláris) a, o, u, magas (palatális) párjául a- &, w szolgált, melyeknek felső kis €-je a folyamatos írásban csakhamar kettős ékezetté és ponttá zsugorodott: a, ö, ü. Tettek azután a betűk melle ékezetet, alájuk kis kampót, föléjük előre, visszahajló és csúcsos ékezetet, hajlott vonalkát stb., úgy hogy valamennyi közép- és nyugateurópai nyelv megalkotta a latinból több-kevesebb hangértékbeli eltéréssel a maga betűrendjét. A magyar ábécék legelseje, mivel SYLVESTER-Ó latin volt, DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS-Ó (Orthographia Ungarica Graccoviensis 1549). A nagy betűk azonosak a latin 24 jelű betűrenddel, de már a kis betűk száma 4l-re rúg. Ez a szám ettől kezdve folyton ingadozik a latin 24 s a magyar 41 közt, a szerint, hogy mit vett a szótár- vagy nyelvtaníró külön hangnak. CzF. az irodalmi nyelvben 40 hangot s ugyanennyi hangjelet számlál; ennyit állapít meg az irodalmi és a köznyelv írásában a M. T. Akadémia 1922 május 29-i ülése is, mely a mai egységes helyesírás szabályzatát alkotta. Az írásjelek a következők: a á b c cs d dz dzs e é f 9 gy h i í 3 h l iy m n ny 0 0 0 0 V r s SS t ti/ u V ü ü V z zs De nagyon csalódnánk, ha ebben a betűrendben — a nyelvjárásokat teljesen mellőzve — beszédünk teljes hangkészletét és szabatos jelölését akarnók látni. Benne van a ly jel, mely csak tájszólásban van meg, a köznyelv pedig a Dunántúl nagy részében í-nek, a magyar nyelvterület többije pedig /-nek ejt, pl.