Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Techert József: Az idegen szavak Csokonai nyelvében 439

440 TECHERT JÓZSEF is megrovás éri idegen szavai miatt. PINTÉR JENŐ írja: „Kár, hogy költeményeinek jelentékeny részét teleszórta görög-római mitológiai nevekkel: a Múzsák, Tritonok, Nimfák, Gráciák, Kalliopé, Klio, Ámor, Venus, Mars, Bacchus emlegetésével. . . Görög—latin vonatkozásaival itt-ott elhomályosította világos költői stílusát. . . Hasonló idegenszerűséggel hat a korabeli társalgó nyelvben használatos német és francia szók sűrű alkalmazása. Ha valami, ez a ma már nehezen érthető görög, latin, német, francia szódíszítés teszi a modern olvasó előtt kevésbbé élvezhetővé költészetét." (Magyar irodalomtörténet V, 332—3). GESZTESI GYULA szerint is „túlon túl használ idegen szót akkor is, midőn a korabeli purista kerülve kerüli" (i. m. 24). Kétségtelen, hogy az idegen szavak kérdése nem választható el azoktól az elvektől, melyeket Csokonai a nyelvújítással kapcsolatban vallott. Itt három mozzanatot kell figyelembe vennünk: 1. Kinek (kiknek) a hatását mutatja e téren elméleti felfogásában? 2. Kiket követ költői eljárásában? 3. Melyek azok a művészi célok, amelyeket idegenből vett szavaival szolgálni akar? Csokonai legönzetlenebb pártfogója és mestere FÖLDI JÁNOS volt, kire hálás kegyelettel gondol akkor is, midőn a tudós orvos már régen a hadházi temetőben pihen. Hatása erősen érezhető a tanítvány költői nyelvén, de meglátszik a nyelvújításról vallott felfogásán is. Földi 1790-ben készült Magyar Nyelvkönyvében a nyelv bővítésére négy utat jelöl meg. A mi szempontunkból az utolsó fontos: „Itt nyílik eggy ajtó a' bevett idegen fzókról való elmélkedéfre is. Ez ifmét eggy, és már negyedik forrás a' Nyelvbővítéfre." Hivatkozik a klasszikus és a nyugati nyelvek példáira. Helyteleníti, hogy néhány író ott is ragaszkodik az idegen szavakhoz ,,a' hol tifzta Magyar fzókkal és világos kifejezéfekkel élhetne. Sőt a' köznép is néminemű tudományt 's Deákfágot akar ezekkel mutatni." De azt is hibáztatja, ha valaki „olly buzgó vifzont, és féltő fzerelmű önnön Nyelve eránt, hogy kéfzebb minden következés ellen formált esmeretlen 's érthetetlen fzókkal kortfofítani, 's homályosítani iratait, mintfem valamelly idegent eltűrni. így tévefzti-el az ember a közép utat. .. Éljünk okofon és mértékletefen azon fzabadfággal, a' mellyel éltének eleink is. A' melly fzókat alkalmatos eredeti eggyes, vagy jó és rövid öí'zvetett fzókkal is helyesen ki nem tehetünk: tűrjük el ideig azokban az idegen bűzt... De kövefsük abban is Eleinket,