Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)
Tanulmányok - Lakó György: A permi nyelvek szóvégi magánhangzói (II.) 141
A PEKMI NYELVKK SZÓVÉGI MAGÁNHANGZÓI 15T 2. Zürj. (WIED.) ser (U.) 'Marder' (^:éer) | votj. (MŰNK.) sor id. | ? cser. surmarise, surmarigoc 'Luchs' | f. saarva, sarva | lpN. ccevres 'lutra vulgáris' [1. SETÁLA : FUF. II, 265]. Példáim száma 22. ő) Zürj.-votj. -0 co mdE. -e, M. -e <*> fi. -a <s> lpN. -e. Zürj. (WICHM.) I. élé, Ud. V. S. L. Le. P. éié, (GEN.) KP. síi ^Őpeeht' I votj. (WICHM.) U. éié: s.-JcoMsqé 'Buntspecht', M. éié, siékukt'saé 'Specht', J. éié 'Buntspecht', M. G. éié 'Spéciit', (MŰNK.) éié 'harkály, fakopács' | cser. (WICHM.) si'std stb. 'Specht' | fi. Mhna, haahna | lpN. caitne, caihne, cainne 'picus tridactylus' [1. TOIVONEN. Affr. 381. sz.] — Példáim száma 16. «) E tőszavak véghangzójával egy időben kopott le bizonyosragok és képzők végmagánhangzója. 1. Az inessivus ragja a zürjén-votjákban: tővéghangzó -\- lt> E ragban az -n a fgr. locativusragnak a maradványa, melynek eredetibb alakja *-n«: nek rekonstruálandó. Mivel a finn-volgai nyelvekben a megfelelő ragot tartalmazó esetek még ma is magánhangzóra végződnek, nyilvánvaló, hogy az eredeti végmagánhangzó lekopása a permi ág különválása után történt meg. BEKÉ véleménye szerint (1. KSz. XII, 154), amelyet Fucfis i& elfogadni látszik (vö. FUF. XVIII, 210), a zürj.-votj. instrumentalis-comitativus ragja az inessivuséval azonos eredetű. Ugyancsak a locativusi -n a zürj -votj. adessivusrag végső eleme is (vö. SZINNYEIT Fgr. Sprw.2 55-6 és 64). 2. A zürj.-votj. egyesszám 2. személyű birtokos személyrag ma már tulajdonképen puszta -d (-£), mely a régibb s általánosabban elfogadott nézet szerint *-ní-ből való, BEKÉ viszont -n nélküli alakból indul ki (vö. Nyr. LV, 106). Mindenesetre eredetileg magánhangzóra végződő alakkal van dolgunk, mely véghangzóját a& ős-permiben vesztette el. 3. Az egyesszám 3. személy birtokos- és igei személyragja a votjákban voltakép puszta -£, a zürjénben -s. Amint a 2. személy ragja eredetileg *-t* <*> *-d«-nek, úgy a 3. személyé *-s» oo*-^«-nek rekonstruálandó. Tehát itt is az ős-permi végmagánhangzó-lekopás egy példája áll előttünk. 4. A zürj.-votj. -m végű deverbális nomenképző is eredetiekig magánhangzóra végződött (vö. SZINNYEI: Fgr. Sprw.2 81). Ugyanez az -m van meg a zürj. -t§m, votj. ~tem végű karitiv melléknevekben is.
