Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

BEVEZETÉS A FONOLÓGIÁBA 19 egymást1

) (pl. a holland hangsúly erősségi és zenei eleme, vö. GROOT, Phonologie und Phonetik als Funktionswissenschaften, Travaux IV, 133 kk.), 3. csak az egyik elem fontos, a másik kiegészítő szerepet játszik (pl. egy magyar hosszú magánhangzó lényeges eleme az időtartam, kiegészítő eleme a szűk ejtés). Ha a 3. alatti lényeges elem a nyelvben korrelativ tulajdonság, akkor a kiegészítő elem alkotja a kísérő változatok alapját. Az orosz hangsúlyban az erősségi elem dominál, a hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzók korrelációját azonban nyomon követi egy időtartamkülönbség : a hangsúlyosak hosszabbejtésűek, mint a hangsúlytalanok. Ez fonetikai tény, a hosszú-rövid ellentétnek azonban az oroszban nincs fonológiai jelentősége. A magyar vokálisok hosszú-rövid korrelációját szűk-széles ejtés kíséri. A lényeges elem az időtartam. Az angolban fordítva van: ott a szűk, illetve szóles artikuláció képezi a magánhangzó lényegét (vö. R. JAKOBBON, Die Betonung und ihre Rolle in der Wort- und Syntagmaphonologie, Travaux IV, 182, 3. jegyz.), ez a korreláció alapja, amellyel párhuzamosan halad s, hosszúság, illetőleg rövidség, mint kísérő variáció. A variációt a fonetikai helyzet különbözősége is előidézheti (variation extraphonologique combinatoire). Ha egy fonémnek több változata van, és ezek a környezet szerint váltakoznak, akkor kombinatorikus változatokról (variantes combinatoires) kell beszélnünk. A h fonémnek két változata van a magyarban: zöngés és zöngétlen. Zöngés a h hangzóközi helyzetben, szókezdetén és mássalhangzó után pedig zöngétlen. Kombinatorikus változat a nyelvjárásainkból ismeretes a is (árpa), amelyet csak á-s szótag után ejtenek az a főném variánsaként. A kombinatorikus változatok közt rendszerint van egy, amelyik kevésbbé függ a környezettől, mint a többi. Ez az alapváltozat (variante fondamentale), a mellékváltozatokkal (variantes accessoires) szemben, amelyek jobban kötve vannak a környező fonémek csoportosításához, és kevesebb helyzetben is fordulnak elő. A magyar j zöngétlen mássalhangzók után abszolút szóvégen zöngétlen, minden más helyzetben zöngés. A zöngés j tehát az alap-, a zöngétlen pedig a mellék változata a fonémnek. A ft-nál a zöngétlen változat az alapvariáns. l) Az ilyen elemeket komplex elemeknek (Komplexqualitáten) nevezi GROOT. 2*