Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

10 LAZICZIUS GYULA történeti vonatkozásokban volt kiépítve, a tanítvány kezében erősen lélektani szinezetet nyert. ÖCEEBA (PvCCKie IViaCHLie BTa KílHeCTBeHHOMt H KOJlHHecTBeHHOM-L oTHoniemir. St.-Peterburg, 1912) utal arra, hogy a hangoknak a beszédben nem kell hajszálig egyezniök. Lehetnek különbségek a kiejtésben, amelyek fel sem tűnnek. A nyelvet tökéletesen bíróknál a jelentéskópzetek a szavak általános hangképével vannak asszociálva. A hangkép meglehetősen ingadozhat, maximálisan addig a pontig, amíg a megértés nem forog veszélyben. Idegenek beszédében az ingadozás rendszerint túlhaladja ezt a maximumot. Ilyenkor észrevesszük ugyan a kilengést, de nem mindig tudjuk megmondani, hogy mi is az, ami idegenszerűen hat fülünkre. Azt is megfigyelhetjük, hogy hangulati tényezők is előidézhetnek ejtési különbségeket. Ugyanazt a szót kimondhatom a bosszúság hanghordozásával, de úgy is, hogy a megelégedés csendül ki belőle. Nem is egy szó lesz, amit így kimondok, hanem kettő, külön-külön jelentésárnyalattal. Az ilyen ejtésmódosító hangulati momentumoknak önállósága van: olyan szavakat is mondhatunk az elégedetlenség hangján, aminőket így még soha nem használtunk. Épp így önállóak az elemi hangképzetek is. Látnivaló ez az analógiás eseteknél, vagy az olyan szópároknál, amelyek csak eqy hangkópzet tekintetében térnek el egymástól. A jelentésképzetek elemei ezekhez az önálló hangképzetekhez társulnak. Az elemi hangképzeteket általában hangoknak szokták hívni, azonban, ha szem előtt tartjuk a lelki kapcsolatokat, ha el akarjuk különíteni a jelentésképzetekkel asszociálódni tudó hangképzeteket a fiziológiai értelemben vett hangoktól, ajánlatosabbnak látszik fonémekről beszélni. A fonémek száma egy-egy nyelvben nem nagy, hang viszont mindenütt sok van, de ezek csoportonként egy-egy tipikus hangképzethez tartoznak. Mi teszi lehetővé a tipikus hangképzetek, a fonémek képződését? Az, hogy az akusztikai eltérések ellenére is azonosítjuk azokat a hangokat, amelyekhez azonos jelentésképzet fűződik, felismerjük őket, mint olyanokat, amelyek önállóan képesek társulni jelentésképzetekkel. A fonémek tehát lelki tevékenységünk produktumai. Ezek lebegnek előttünk, mikor beszélünk. Fonémeket akarunk kimondani, és ha mégsem főném az, amit mondunk, az onnan van, hogy figyelmünkkel nem tudjuk megakadályozni bizonyos fonetikai tényezők