Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

24 TOLNAI VILMOS helynévre és a tárnok, pohárnok régi szavak mintájára támaszkodva jött létre. Az irodalom nyelve ezeket a rövid és kifejező szavakat szinte rögtön el is fogadta és használta. SZEMÉRE szinte 300 gyökeret szed ki Kazinczy számára VERSEGHY Tiszta Magyarságából, idézvén a szerző véleményét is, hogy a nyelvet csak szendergő gyökerek íelköltögetése által tisztázhatjuk s csinosíthatjuk.1

) Ezeken kívül még sok, legtöbbnyire szabályos, összetétel is került ki VERSEGHY tollából. Ír odalom: SZILY KÁLMÁN, A természettudományi műnyelvről. 1879 : Adalékok. 48. — RIEDL FRIGYES, Verseghy mint nyelvtudós: Nyr. IX, 443, 493; — KIRÁLY KÁROLY, V. mint neológus : Nyr. XIV, 398 (elvonások) ; — BÚZÁS GY,, V. a németes összetételekről : Nyr. XXXV, 406; — RÉVÉSZ KÁROLY, V. mint nyelvőr. Nyr. XXXVI, 5, 54; — PROHÁSZKA JÁNOS V. Rikóti Mátyása Nyr. XLI, 306, 365 ; CSÁSZÁR ELEMÉR, V. élete és művei. Bp. Akadémia. 1903; — RUBINYI M. Verseghy: Nyr. XXXIII, 25 í - VELLEDITS LAJOS, Révai és Adelung : NyK. XXXVIII, 299; — SIMÁI Ö. Verseghy nyelvújítása : MNy. IX, 318. — Szemelvények V. nyelvtudományi müveiből. Stampfel. Segédkönyvek. XI, füz. 1904. — THLÍNEMANN T. Német nyelvújító törekvések : EPhK. XXXVI, 109. 107. PÁPAY SÁMUEL „az első magyar irodalomtörténetíró" az ortológia és a neológia közt józan középúton halad. Ismeri ADELUNGOÍ, követi is, de egyes dolgokban szembe is száll vele. A nyelvújítással való foglalkozásra a Pest vármegyétől megindított Tiszti Szótárak ügye vitte. Veszprém vármegyének 1806 augusztus havi választmányi ülésén PÁPAY e kérdésben nagyobb értekezést olvasott föl, mely a nagyjában tőle szerkesztett Tiszti Szótárral együtt egy évvel később meg is jelent: „Észrevételek . . ." címen (Veszprém, 1807). Itt kifejtett elveit „A' magy. literatúra esmérete" c. korszakos munkájában (Veszprém, 1808) rendszeresen megismétli (83—89. §§). Elvileg foglalkozik a nyelv bő vagy szűk voltának meghatározásával; megjelöli a magyarnyelvnek állapotát, mely a múltból gazdag szókincset örökölt, de az új korban bizonyos irányban bővítésre szorul. A dolog lényegót mondja ki evvel a megjegyzéssel: „nem tsak az egygyes Szókat, hanem a' Szóllásokat is kell szaporítani" (265.) Miután a bővítés lehetőségeit és forrásait tárgyalta, előadja módjait: 1. „Minekelőtte új Szó' tsinálásához fognánk, előbb jól felhánnyuk Nyelvünk'tárházát", elevenítsük fel az elavult szavakat. 2. Meglévő, megszokott szavaink helyett ne csináljunk fölösen új l)

Kaz. Lev. XIII. 212.