Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)
Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - II. 402
450 LOSONCZI ZOLTÁN tarthoman SchlSzj.; tartoman Winkl.-k. 134; tudomány- Dom.-k. 125; tudoman 1442; ywuemen Kulcs.-k. 96; Iwuemeny Keszth.-k. 327; zele•men- Érs.-k. II. 552; teetemeen- Csem.-t. 18a. A magashangú alak nyilt hangzójának kiindulópontját alkalmasint itt is a yiruemen féle esetekben kell keresnünk. Ujabb nyílttá válás van pl. a fogarasi nyelvjárásban előforduló adamány alakban. (Nyr. XLII. 108.) A ragadomány mellett is előfordul ragadamány MTsz. BUDENZ és a TMNy. a -mány képző első tagjában a mozzanatos -m-et látja (vö. TMNy. 495), éppúgy a -más, -més képzőben is (vö. uo. 475), mely előtt középzártságú hangzó állapodott meg. Az ezt megelőző zárt hangzóra példa: Alditmas 1324; példák o-val: Adomas 1211?; aldomaf- Dom.-k.,22; hagyomaf- Erdy-k. 3; Hallomás 1280; Látomás 1211; -latomaf- Erdy-k. 399; magashangú példák: keremef- Bod-k. 12; lelemef- Keszth.-k. 262. A nyilthangzós illeszkedés hatására mutat, hogy az OklSz.-ban a XIII. sz.-ból nyolcz adat van Latamas, Lathamas-ra, s kódexeinkben is előfordul: hallamaf- Birk-k. 8 ; Kulcs.-k. 290. Ez a szó halamás ,halálozás' értelmében ma is előfordul Mátyusföldén (vö. Nyr. XX. 75.). Nyilt hangzó van a Királyhágón túl: áldamás Lozsád, Nyr. XXII. 356; államás Tárkány, Nyr. XLIII. 162. Nincs tővéghangzó a Hétfalun előforduló futmást alakban (vö. Nyr. V. 330; TMNy. 475.). Az -n deverb. névszóképző előtt középzártságú tővéghangzó van (1. NyH.6 84), e képzővel kezdődik a lativusragos -ni főnévi igenévképző, ez van több összetett képző végén is (NyH.H 86), szerepel továbbá, mint 3. személyit igerag s így a,többesjellel ellátott -nak, -nek ragnak is alkotórésze. Induljunk ki ez utóbbi esetekből. Mint 3. személyű igerag az egyesszámban is előfordul a felszólító módban eredetileg zárt (maradhassiin KT.; oggnn, iorgossun HB. maraggun OMS.; uagun KTSz.; Jwyicn Ers.-k. I. 260; menyien Virg.-k. 83; tegyun Virg.-k. 49.), majd középzártságú tővéghangzóval (tistulion 1488 k.;) elszigetelten egyes jelenidejű alakokban (vagyon, megyén, Vészén stb. vö. NyH.6 117, SZINNYEI: NyK. XXXIII. 243) szintén középzártságú hangzóval (a,nyilt mindkét esetben csak elvétve : megbatorohan Birk-k. 4 ; wagyan Ers.-k. I. 533); analógia útján bejutott továbbá a lön, vőn félékbe, a jön igealakba (Vö. SZINNYEI : NyK. XXXIII. 247.), és a nincsen, sincsen-he. (KLEMM : MNyv. XVI. 72). Mai nyelvjárásainkban is a nyilt liangzó csak a Királyhágón túl gyakori az általános nyíltabbá válás következtében. Pl. süljén, jöjjen Szolnok-Doboka m. Nyr. XVII. 316 ; gyújjen, űjjen, kűggyen, alugyan Alsófehér m. Nyr. XXV. 349; adjan Pogarus Nyr. XLII. 108; jiljjen Tárkány Nyr. XLIII. 163; ugyanitt tőhangzós é után e, pl. térjen ; 1. még vádján Moldva, Nyr. XXXVII. 303; itt jegyezzük meg, hogy a kódexeinkben mai ö helyén e-vel jelölt adatokat legalább nagyrészt é'-vel kell olvasnunk, mivel 0 helyén a igen ritka; ilyen példák: csendezwlyen Keszth.-k. 61 ; eggefélyen Nád.-k. 609; erdomlyen Nád.-k. 405; erefwlyen Keszth.-k. 234; ieien Birk-k. 6; yewyen Csem.-t. 19b ; ywyen Érs.-k. I. 40; III. 321; Keszth.-k. 86; Kulcs.-k. 85; ytúen Érs.-k. I. 1Í5; jevyen Horv.-k. 8; kemenwlyen Keszth.-k. 241; Kulcs.-k. 224; kenyerevlyen Marg.-l. 138; kenyerwlyen Keszth.-k. 303; elyen Kulcs.-k. 16; erwlyen Keszth.-k. 226, 279; Érwlyen Keszth.-k. 120; Kulcs.-k. 116; evrevlyen Corn.-k. 113; eridyen Kulcs.-k. 254; remwlyen Keszth.-k. 257, 260, 261 ; Kulcs.-k. 236, 239.) A rag egész története így arra mutat, hogy előtte a tővéghang-
