Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: Az ö-zés története. (I:) 373

406 LOSONCZI ZOLTÁN. 6. Jövevényszavaink i, i, u, ü hangjainak lekopása, nyelvemlékeink egyes adatai s kötöhangzóink további fejlődése arra mutatnak, hogy a török jövevényszavak felvétele korában a magyar nyelv szóvégi rövid magánhangzói i, i, u ü voltak. 7. A szóvégi ü magához hasonította a tő i hangját. 8. Szóvégi vagy pedig már csak tővégi magánhangzóink legrégibb jövevényszavaink fölvétele előtt még egy változáson mentek át. Nyelvjárásaink egy része az illab. hangoknak (i, i), másik része a lab. hangoknak (ü, u) kedvezett. 9. Az i-ből a második és a többi szótagban később u lett. Ilyen módon a mélyhangú «kötőhangzók» külömbsége megszűnt. Ekkor indult meg a tulajdonképpeni w-zés. 10. A szóvégi magánhangzók lekoptak; a ragok ós a képzők előtt azonban továbbra is megmaradtak s keresztülmentek a nyiltabbáválás folyamatán. így alakult ki az o-zés és é'-zós közt fennálló külömbség. Mindezek szerint az o-zés kezdetét szóvégi magánhangzóink redukálódásában, végső okát pedig a magyar hangsúlyviszonyokban kell keresnünk. LOSONCZI ZOLTÁN.