Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Losonczi Zoltán: Az ö-zés története. (I:) 373

394 LOSONOZI ZOLTÁN. E csoport példái szintén világosan bizonyítják, hogy a magyar ü hang se lehet fgr. eredetű. A legtöbb esetben — úgy látszik — nem keletkezett abból a hangsorból, a melyből a két előbbi csoport hangjai származtak, de a legvalószínűbb itt is eredeti illab. magashangok fölvétele. A labializálódás számos esetben egy v hangra vezethető vissza. Az esetek nagy részében i > ü fejlődós tehető fel (esünik, fül, sül, süly, süt). Egyébként a lp. kivételével a fgr. nyelvek megfelelései sok tekintetben hasonlítanak az előbbi csoportokéihoz. A f. változatok ii, yy, yö. (A labiális hangok itt is későbbiek.) A md.-ban itt is i, e, a hangokat találunk. A cser. megfelelések itt is a, »0

,

ü. A permi nyelvek i, e, u-t mutatnak. A vog.-osztj. megfelelések is nagyrészt azonosak. Egyes esetekben (küszöb, rügy, ül) a mélyhangúságból való átcsapás (vö. NyK. XXV. 282) nem lehetetlen, de ezt csakis egy-egy nyelvbeli megfelelések támogatják, s így e hangváltozás föltevése igen kétes. Láttuk egyébként az előbbi csoportokban is, hogy a magyar e ö hangoknak a f. lp. md. cs.-ben illab. magashang, míg a vog.-osztj.-ban gyakran labiális mélyhang felel meg (pl. repül, vér, öl). Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy egy-két esetet (ezüst, üsző) kivéve, a magyar ü hang is fgr. illab. magashangra, valószínűleg i-re megy vissza. A fölsorolt példák tehát azt bizonyítják, hogy se a magyar ü, se a magyar ö hang nem lehet fgr. eredetű. Az a fgr. hangsor, a melyre ezek az ü, ö változatok visszamennek, még nem határozható meg pontosan. A legnagyobb valószínűség az i, e, á hangok fölvétele mellett szól. Természetesen itt még sok részletkutatásra van szükség. Annyit azonban kimondhatunk, hogy a magyar ü, ö s így az w-zés, o'-zés se fgr. eredetű, hanem a magyar nyelv külön életében keletkezett. Nézzük most, miről tanúskodnak a fgr. nyelvek a hosszú o, ű hangokra vonatkozólag. Ezekről már MUNKÁCSI is megállapította a vog.-osztj. nyelv alapján, hogy az esetek legnagyobb részében diphthongusból keletkeztek. E nézetét megerősítik a többi fgr. nyelvek vallomásai is. A) Magyar köznyelvi ő ~ E. N. é, ü. 1. fő ~feje, vö. Eiczfew 1476, Sidfy 1257, horhfw 12ö9 OklSz.; fiualj Éadv., föv GKat. füvalj Nad. NySz.; fé, füMTsz.