Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Értesítő - Irodalom - 325

Kisebb közlemények. Néhány -ei végű szláv személynév a magyarban. Endre. 1138/1329, 1236, 1257, 1264, 1272, 1277-i magyar oklevelekhői egy End-r ei co Endrey olv. Endrei személynevet idézhetünk (Mon. Strig. I. 91 ; KOVÁCS 226). Ez az ei kettőshangzóra végződő szláv Ondrej vagy Andrej (lat. Andreas) keresztnévre megy vissza.*) Minthogy már legrégibb adatainkban az első szótagbeli mély hang helyett e-t találunk, nem állapíthatjuk meg, hogy a magyar névalaknak a cseh-tót Ondrej co Ondfej vagy a szerb-horvát Andrej volt-e az eredetije. A szóvégi kettőshangzót a XIII. század eleje körül é váltotta fel. Az így átalakult név írása az 1206 ban feltűnő Endre (KOVÁCS 225) és az 1086 (?), 1234, 1272, 1295, 1310, 1330: Endree (CSÁNKI III. 229 Endréd'alatt, KOVÁCS 225—6 ; CZIHÁR 139 ; Zala Oki. I. 134 ; Anjou Okm. II. 484). Az 1211-i tihanyi összeírásban felbukkanó Endrék végső ft-ja szintén az előtte álló magánhangzó hosszúságát jelöli; hasonló alak lehet ugyanabban a Jureh személynév : a horvátcseh Juraj (lat. Georgius) Juré elváltozása. Az Endre szóvégi nyílt szótagjában álló hosszú magánhangzó az epé(-t): epe-féle eredeti szavaink analógiájára megrövidült. Az Endree helyesírást mutató adatok tanúsága szerint a hosszú hangzó megérte a XIV. század közepét; addig az Endre formának is jórészt bizonyára Endre az olvasása. MBLICH az Endre eredetijéül előbb szláv-német Andre, később szláv Andrej alakot vesz fel (Szláv jövevényszavaink Iá. 155 és MNyv. VI. 157).**) Az Andre névalak származásáról, a mely pl. egy 1219/1276. adatban Andreas-szal együtt fordul elő (Mon. Strig. I. 223), ez idő szerint nem mernék határozott véleményt mondani. *) Az idegen névalakokkal való összevetésnél a MELICH Szláv jövevényszavaink ez. művében található összeállítást tartom szem előtt. **) TMNy. 287. 1. szerint André-ból (tótul ma is Ondrej) *Endré, s ebből Endre és Endrei lett.