Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Németh Gyula: A török-mongol nyelvviszonyhoz 126

A TÖRÖK-MONGOL NYELVVISZONYHOZ. 131 arra, hogy a szó pontos megfelelőjének megvolta nem sokat bizonyít; első czikkem megírásakor még voltak e tekintetben némi aggodalmaim, de ezeket a további vizsgálódás eloszlatta; mi lenne akkor, ha a tör. jüz fenti négy megfelelője közül csak a leghasonlóbbat fogadnánk el s a másik hármat letagadnánk. Abban meg bizonyosan megegyezünk RAMSTEDTtel, hogy nem a minél hasonlóbb megfelelések, hanem a minél szabályosabb hangváltozások képviselői adják a legjobb etimológiákat. Hogy aztán ez a í ~ c, d ~ 8 megfelelés szabályos, hogy ügy mondjam, bebizonyítható-e, azt meglátjuk a következőkben. n. Először vegyük szemügyre a RADLOFF-RAMSTEDT-féle magyarázatot. «Régi sandhi-jelenséggel van itt részben (miért részben?) dolgunk, mert kezdetben volt a mondat, nem a szó». Lehet, hogy kezdetben volt a mondat (nem tudom), de hogy ez az igazság legkevésbbé alkalmas hangtani jelenségek történeti magyarázatára, az bizonyos. Mert hogyha éppoly fontosak, sőt — a mint RAMSTEDT szavaiból érzik -— még fontosabbak volnának a szó hangtörténeti fejlődésére a mondatban előforduló alakok, akkor például az ó- és középfelnémetben nem csak drenk, meg, sem (< drank stb.)-féle alakok*) fordulnának elő (a névmás i-jének hatása alatt), hanem az utolsó szótagbeli a ~ á váltakozás éppen olyan közönséges volna, mint a d- ~ t- a mi oszmánli szótárainkban. Ilyenféle hatást csak kivételesen gyakori kapcsolatokban lehet elképzelni, de külömben a szó oly sokszor fordul elő a legkülönfélébb kapcsolatokban, oly sokszor van a szólam elején (vagy végén) és áll magában, hogy hangtörténeti fejlődésére a mondatbeli alakjai nem lehetnek különös hatással. Bizonyára ismeretes RAMSTEDT előtt, milyen gondosan ügyel az ófelnémetben NOTKEB (Notkers anlautsgesetz), hogy a mondatnak vagy a mondat egy részének elején vagy a mondatban, ha az előző szó zöngétlen hangra végződik, mindig p-, t-}

k-1 írjon. NOTKER írásmódja, melynek más íróknál is vannak nyomai, az *) BEHAGHEL, Gesch. d. deutschen Sprache (Grdr.3

) 133. kk. 9*