Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)
Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (II.) 102
A MAGYAR MAGÁNHANGZÓK TÖRTÉNETÉHEZ. 121 XII. De hogyan alkalmazhatták az u (v, w) betűt az ö hang jelölésére? Ez az a homályos dolog, a melyre — mint a bevezetésemben mondtam — előbbi álláspontomból semmikép sem sikerült világot derítenem. A latinbetűs írásnak sem első, sem későbbi alkalmazói nem vehették ezt a hangjelölést máshonnan, mert sehol sem volt meg; tehát magyar földön kellett kifejlődnie. Az eredetét a hangtörténetben kell keresnünk. Eégi török jövevényszavaink között van egynéhány, a mely a mi nyelvünkben végbement ü > ö hangfejlődésről tanúskodik; ezek: bögöly, görény, gözü, kökény, tömény (G. 157). GOMBOCZ azt mondja: «Zur bestimmung des alters dieses wandels bieten die allzu spárlichen belege der sprachdenkmáler (von den angeführten wörtern ist nur kökény aus dem XIII. jh. belegt) keinen sicheren stützpunkt» (G. 158). Mármost, minthogy azt láttuk, hogy az u (v, w) betűnek o hangértékkel való alkalmazását az ANONYMUS idejénél korábbra nem lehet visszavinni,*) föltehetjiik azt, hogy az ü > ö hangváltozás a XI—XII. században ment végbe. Az u (v, w) betűvel kezdetben az ü hangot jelölték, s ez a jelölés idő jártával átszállott az ii-ből fejlődött ö hangra s azután más eredetű ö hangokra is. De ezenkívül még más lehetőség is van. Lehetséges ugyanis, hogy a szóbanforgó hangjelölést csupán azért nem tudjuk régibb korból kimutatni, mert a XI. és a XII. századból általában (minden hangjelölésre) nagyon kevés az adatunk. Ennélfogva nem állíthatjuk egész határozottsággal, hogy az ü > ö hangváltozás a XI—XII. századnál nem korábbi. Megindulhatott az már a nyelvtörténet előtti korban, de ebben az esetben föl kell tennünk, hogy a latinbetűs írás első alkalmazása idejében az újabb ő-s alakok mellett még igen sűrűn fordultak elő vagy talán még jóval gyakoribbak voltak a régibb Ü-B alakok. Minthogy pedig az utóbbiakat u (v, w) betűvel írták, ezeket a betűket egyúttal az ó-hangú változatok leírásában is alkalmazhatták. *) Hogy a Ourcu név, a melyet MELICH (Szljöv. I2 . 171) korábbról idéz és a György név beezéző alakjának (= Györké) tart, csakugyan összetartozik-e vele, az nagyon kétséges.
